Építéshatósági szemlékre két szakügyintéző szokott kivonulni, ám a sokat megélt siófok-töreki lómenhelyhez június 7-én négyen vonultak ki. Egy ügyintéző, egy osztályvezető, egy főosztályvezető és egy negyedik kormánytisztviselő, aki egy korábbi szemlén a járási főállatorvos „segédjeként” volt jelen, amolyan hivatali inkognitóban. Ha van valaki, akinek tudnia kell, hogy a Somogy Vármegyei Kormányhivatal és a lómenhely alapítványa között április óta per van folyamatban, az ő. A kormányhivatal vezetője, Neszményi Zsolt kabinetfőnöke, a jogi főosztály vezetője: Orbán Ákos. Mégis személyesen intézkedett. Bemutatjuk, hogy packáznak ma a hivatalok Magyarországon bizonyos ügyekben.
Jogállamban megengedhetetlen, az uniós előírásoknak nem megfelelő, sőt megalázó körülmények között tartották fogva ügyvédje szerint Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét, amikor 2022 februárjában váratlanul magánzárkába helyezték át. A lapunk birtokába került panasz után a hatóság megállapította, hogy az intézet valóban nem biztosította az egészséges elhelyezéshez való jogot Schadlnak, és ügyvédje szerint később javultak a fogva tartás körülményei. Mindeközben Völner Pál a mai napig szabadlábon védekezhet. A történet pikantériája, hogy két évvel korábban államtitkárként éppen ő kritizálta a leghangosabban a börtönkártalanítások kifizetését, Völner szerint ugyanis mindenféle mondvacsinált ürüggyel perlik be az államot a fogvatartottak.
A hétvégén adta közzé boldogan a hírt Novák Katalin államfő, hogy a férje, Veres István – az ország első first gentlemanje – a kiképzést követően a szakasztársaival együtt letette az önkéntes tartalékosok esküjét. Két nap kellett hozzá, és az újdonsült katona körül máris áll a bál.
A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány (KKETTK) által kiírt közbeszerzésre ketten jelentkeztek, és a megbízást nettó 93 millió forintos ajánlattal a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány nyerte. A közpénzes megrendelésekkel bőségesen ellátott Fidesz-közeli közvéleménykutatók ezúttal arról írnak majd tanulmányt, hogy kutatásuk alapján milyen volt a koronavírus-járvány miatt elrendelt online oktatás a diákok, a szülők és a pedagógusok szerint.
Törvényesen és szakszerűen járt el az ügyészség, amikor nem rendelték el a korrupció gyanújába keveredett Völner Pál lemondott államtitkár letartóztatását, ezt írta Polt Péter legfőbb ügyész a DK-s Vadai Ágnes kérdésére. A képviselő szerint furcsa, hogy míg a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét letartóztatták, a gyanú szerint általa lefizetett volt államtitkár szabadlábon védekezhet. Polt Péter szerint a két érintett ügyét nem kell egymáshoz hasonlítani.
Varga Judit igazságügyi miniszter egy számára sértő Facebook-poszt miatt tett feljelentést, a Budapesti Rendőr-főkapitányság pedig azonnal nyomozást indított az ügyben. Ugyanezen a napon megszüntették az eljárást az Audi győri Logisztikai Központjának létesítése előtti földügyekben, amelyek kapcsán Borkai Zsolt volt győri polgármester neve is felmerült. A korrupciós ügybe keveredett Völner Pált a mai napig nem tartóztatták le, miközben a Városháza „eladása” kapcsán össztűz alá került a budapesti városvezetés. Dokumentált esetek kerülnek süllyesztőbe, miközben a bolha olykor elefántnak látszik.
A választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a Dél-Békésben, erősítette meg a Narancs.hu információját a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság. A járvány miatt azonban elhalasztották a tömeges tanúmeghallgatásokat.
Megint indulhat a bíró-casting a Czeglédy Csaba és társai ellen folyó büntetőügyben: egyszer már le kellett cserélni a bírói tanács két tagját, de most az egyik később beszálló bíró is elfogultságot jelentett be önmagával szemben – tudta meg a hvg.hu. A Szegedi Törvényszéknek ezért megint egy újabb, támadhatatlan büntetőbírót kell hadrendbe állítania, hogy folytatódhasson a költségvetési csalás miatt régóta húzódó eljárás.
Két hónapja a kormánypártok fúrták meg a Médiatanács új tagjainak kinevezését. Most azonban gyorsan lezavarnák a folyamatot, már jövő héten döntenének.
A jogosulatlanul használt doktori címével, majd alpolgármesterként elnyert uniós milliókból felújított, ám évekig nem működő vendégházával ismertté vált Fenyvesi Gábor fideszes politikus civil szervezete működteti az Európai Bizottság által is támogatott Europe Direct-hálózat Nógrád megyei irodáját. Úgy tűnik azonban, hogy nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy az elvileg politikailag semleges, ismeretterjesztő feladatot ellátó irodát ne használják politikai célokra is.