language

Kulcsszavak:

elfogultság highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [268]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Évi négymillió forint közpénzbe kerül egy felcsúti akadémista

Egy akadémistára mintegy négymillió, egy bajnoki pontra ötmillió, egy győzelemre pedig 16 millió forint közpénz jutott a Puskás Akadémiánál tavaly, míg a hasonlóan eredményes klubok ennek csupán a tizedét kapták. A támogatások szétosztásánál sem változott semmi, továbbra is rendkívül egyenlőtlenül működik a sporttámogatási rendszer: a felcsúti futballakadémia hasította ki a legnagyobb részt a taotortából.

Felmentették a Szilvásyt elengedő hadbírót

Jogerősen is ártatlan az ellene felhozott vádakban Varga Béla nyugalmazott hadbíró, aki a 2041-ig titkosított kémper nyomozati bírájaként nem helyezte előzetesbe Szilvásy György volt titkosszolgálati minisztert. Nyugdíjazták, majd vádat emeltek ellene. Felmentése után perelheti az államot.

Újrakezdődött a volt horvát kormányfő korrupciós pere

Újrakezdődött Ivo Sanader volt horvát kormányfő pere. Az egyik vádpont szerint Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett.

Eredménytelenül zárták le a nyomozást az Orbán Ráhel-esküvő ügyében

Az RTL Híradó úgy értesült, már hónapokkal ezelőtt lezárták az ügyet, amelyet – bár csak két okostelefon ellopásáról volt szó – a Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi osztályára bíztak. Az esküvői személyzet összes tagjától DNS-mintát vettek, hátha így lesz meg a tolvaj, de a jelek szerint a tízmilliós vizsgálat nem hozott eredményt.

Már a horvátok szerint sem biztos, hogy Hernádi lefizette Sanadert

Újabb fordulóponthoz érkezett egy sok éve tartó, szövevényes történet. A horvát alkotmánybíróság eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte a börtönre ítélt volt horvát miniszterelnök ítéletét. Ez jó hír Hernádi Zsoltnak is, hiszen Sanadert egyebek mellett éppen azzal a váddal ültették le, hogy kenőpénzt fogadott el tőle. Az egész tárgyalás újrakezdődik, a Mol vezére azonban még egy darabig marad az Interpol körözési listáján.

A túltolt illiberalizmus miatt semmisült meg a Fidesz Kiskunfélegyházán

Viharos időszakot zárt le Kiskunfélegyháza a tavaly őszi önkormányzati választással. Az előző ciklusban Kapus Krisztián, a város fideszes polgármestere egészen bizarr kísérlettel próbálta kiépíteni az illiberális berendezkedést önkormányzati szinten. Azonban az állandósult konfliktusokból, hatalomkoncentrációból és kézi vezérlésből végül a Fidesz-frakciónak is elege lett.

Rogán beleszállt a Simicska-médiába

A Fidesz frakcióvezetője szerint "csak a vak nem látja", hogy a Magyar Nemzet, a Hír TV és a Lánchíd Rádió egyre közelebb kerül a szélsőjobbhoz. Rogán Antal hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában közölte: a kormánypárt korábban úgy döntött, sajtóosztályuk többé nem szervez kötelező programot fideszes politikusoknak ezekbe a médiumokba. Csintalan Sándor szerint Rogán elvesztette a kapcsolatát a valósággal.

Együtt: pofátlan, hogy Vajna a Fidesz ajándékából ennyit kaszál

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint "pofátlan és tűrhetetlen", hogy Andy Vajna kormánybiztos évi 15 milliárdot kaszál budapesti kaszinóival, melyek koncesszióját "a Fidesz-kormánytól kapta ajándékba" - írta a párt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Quaestor - Bennfentesek és még bennfentesebbek

Rokoni szálak, baráti kapcsolatok, közös üzletek - nap nem telik el, hogy ne kerülne nyilvánosságra a brókerbotrányok újabb kormánypárti szála. Ennek ellenére az ügyészség nem vizsgálja, rendelkezett-e például a kabinet bennfentes információkkal a Quaestor-ügyben, a Fidesz pedig sikerrel akadályozza, hogy a kormányzati kapcsolatokat és hatósági/felügyeleti visszásságokat parlamenti vizsgálóbizottság tárja fel.

Simicska területére nyomul be az új fideszes háttérember

Garancsi István bevásárol a közterületi reklámban erős ESMA Zrt.-be. A választási kampányokban fontos piaci szektort eddig a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir uralta. A Fidesz-holdudvar most Garancsival és Simicska korábbi konkurenseivel indulhat hadba a renitens oligarcha ellen.
Találatok: [268]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>