language

Magyar Idők

A jobboldali-konzervatív, vállaltan kormánypárti napilapot 2015-ben alapították. A Napi Gazdaságot 2015 áprilisában vásárolta meg Liszkay Gábor,  a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, aki az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus miatt távozott a laptól. Még ebben évben új kormánypárti lapot gründolt, ez lett a Magyar Idők. Kiadója a Magyar Idők Kiadó Kft, felelős kiadója Liszkay Gábor. A kiadó cégben ezt követően jelentős tulajdonrészt szerzett a 2018-ban alapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A lap főszerkesztője Gajdics Ottó volt 2019 februárjáig, amikor átvette a Szabad föld főszerkesztői pozícióját. Gajdics Ottót Ballai Attila váltotta az újság főszerkesztői posztján. 2019-ben névváltozás történt, azóta a lap mára megszűnt Magyar Nemzet nevén folytatja munkáját. A korábbi Magyar Idők nyomtatott formában nem jelenik meg, honlapjuk az interneten elérhető, de tartalmai nem frissülnek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Belső ellenőrzés a Miniszterelnökségen

Belső vizsgálatot indít a Miniszterelnökség abban az ügyben, amelyben Mengyi Roland Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselő neve is felmerült – erről tegnap Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára beszélt a Hír TV-nek.

Emmi: Varga László a saját pártelnökénél kopogtasson, ha korrupcióról akar hallani

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) visszautasítja az MSZP vádaskodását, és azt üzeni Varga László frakcióvezető-helyettesnek, hogy „a saját pártelnökénél kopogtasson, ha korrupcióról akar hallani”.
Találatok: [2]  Oldalak:   1