Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok: [7]  Oldalak:   1

Kínosan gyenge pályázattal lett kancellár több Fidesz-közeli jelölt

Értelmetlen mondatok, valódi pályázat helyett fél oldalnyi motivációs levél, árvízi védekezés mint hivatkozási alap – nem erőltette meg magát a felsőoktatás egyik legfontosabb posztjára való jelentkezésnél a jelöltek nagy része. Mégis elnyerték az egyetemi-főiskolai kancellári posztot, valószínűleg nem függetlenül attól, hogy sokuk múltja összefonódott a Fidesszel.

Balog az ORÖ embereit küldte az uniós biztos nyomába

Bagra látogatott az EU esélyegyenlőségért felelős biztosa, aki a roma felzárkóztatással foglalkozó Bagázs civil szervezet tagjaival találkozott. A megbeszélésre hívatlanul állítottak be a Lungo Drom képviselői, akik azt mondták: Balog Zoltán küldte őket.

Számlavezetésre 9 ezer - Az NFM vezetői közpénzből bankolnak

Bár a kormány évekkel ezelőtt megtiltotta a minisztériumi dolgozók folyószámla-költségtérítését, az NFM vezetői tavaly is kaptak ilyen juttatást. Seszták Miklós a bankadó és csekkadó miatt megnőtt számlavezetési díj miatt a tavalyi év második felében 9 ezer forintot vehetett fel.

Újra a mi pénzünkön bankolhatnak az államtitkárok

Bár a kormány tavaly nyáron eltörölte a minisztériumi dolgozók folyószámla-költségtérítését, több államtitkár javadalmazásában újra megjelent ez a tétel. Az Emmi vezetői havonta ezer forintot kaptak a számlavezetési díjak ellentételezésére.

JÁKSÓÉK CÉGE 300 MILLIÓT ÉRŐ KÉPEKET KÖLCSÖNZÖTT A SZÉPMŰVÉSZETITŐL

Jáksó László és Halkó Gabriella kft.-je a Szépművészeti Múzeumtól összesen 300 millió forint értékű reneszánsz és barokk festményeket kölcsönzött mindössze 15 ezer forintos havi díjért. A műkincseket az egyik cégtulajdonos egy magánlakásában állították ki. Miniszteri engedély nem volt, noha arra szükség lett volna.
Találatok: [7]  Oldalak:   1