language

Kulcsszavak:

engedély highlight_off

Személyek:

Windisch László highlight_off

Windisch László

Dr. Windisch László az Állami Számvevőszék elnöke (2022-). 

Jogász, diplomáját 2002-ben szerezte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. 2012-ben sikeres jogi szakvizsgát tett. 2002-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (és jogelődje: Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal) Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságán előbb jogász, később osztály-, és főosztályvezető, majd igazgatóhelyettesi pozícióban dolgozott. 2011 januárjától a Nemzetgazdasági Minisztérium Adó- és Vámigazgatási Főosztályának vezetője, majd 2013 áprilisától a jegybank alelnökévé választásáig a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Politikáért Felelős Ügyvezető Igazgatóság Költségvetési Elemzések Igazgatója. 2013-tól 2019-ig a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Monetáris Tanács tagja. 2021-22 között a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese.

Egyéb szakmai tevékenységei közt említhető, hogy jelenleg az OBA igazgatótanácsának elnöke, a Szanálási Alap igazgatótanácsának tagja, a GIRO Zrt. igazgatóságának tagja, a Magyar Pénzverő felügyelőbizottságának elnöke, a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének az elnök-helyettese, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem konzisztóriumának tagja. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Összeérnek a Quaestor-botrány szálai

A Quaestor-csoport ingatlanait kezelő cégnél Tarsoly Csaba feleségét Orgován Béla váltotta fel az ügyvezetői poszton, de az egykori közmunkás ma is vezérigazgató a Questor anyacégénél. Kiderült, az előzetes letartóztatásba helyezett Tarsoly diplomata útlevelét alig két napja vonta vissza Szijjártó Péter külügyminiszter, aki a miniszterelnök februári - az eddig közöltnél korábbi - utasítására vette ki a közpénzeket a cégből. Orbán Viktor csütörtökre tájékoztatást ígért arról, milyen állami pénzek lehetnek még a Quaestornál és más brókercégeknél. Polt Péter az emberi jogokkal magyarázta, hogy nem hallgatták ki korábban a Quaestor-vezért. A szappanopera-szerű történet szálai összeérnek: Orbánhoz, illetve a Fideszhez vezetnek.
Találatok: [1]  Oldalak:   1