Valamennyi elődjére rálicitálva hajt a nyugdíjasok voksaiért Orbán Viktor, aki egyébiránt főúri keggyé tette annak eldöntését, mikor spórol rajtuk, és mikor oszt nekik alamizsnát.
Végelszámolással megszűnt az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt., így forrás nélkül maradt a nyugdíjasok szociális üdültetése. A korábbi évek kimutatásai szerint a nyaraltatásra szánt pénzekből bőven jutott NER-közelieknek is.
A korábbi piacáról hét éve jogellenesen kiszorított Edenred lesz az egyik nyertese annak, hogy megszűnt az Erzsébet-utalvány forgalmazása.
Majdnem a felére csökkent a bevétele, mégis vastagon nyereséges lett az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. 2017-ben. Az előző évi csaknem 12 milliárd forint után tavaly 6,6 milliárd forintra apadt az állami cég árbevétele. Egyéb bevételként pedig 1,9 milliárd forintot tüntettek fel, de arra nem ad magyarázatot a mérlegbeszámoló, milyen címen érkezett a pénz.
Két éve írtunk először cikket arról, hogy mennyi közpénz ömlik Habony Árpád médiacégébe, azaz a Lokált, a lokal.hu-t és a 888.hu nevű propagandakiadványokat készítő Modern Media Groupba.
2013 óta próbáljuk kinyomozni, hogy mennyiért reklámozzák az Erzsébet-utalványokat. 2014-ben még elvesztettük az elsőfokon megnyert perünket egy, az adatkérésünkre szabott törvénymódosítás miatt, de azóta előbb az Alkotmánybíróság, majd azt követve a rendes bíróságok gyakorlata is a közpénzekre és a közvagyonra vonatkozó adatok szélesebb nyilvánossága irányába változott. Így 2017-ben újra nekiveselkedtünk az ügynek, és idén februárban végre jogerősen megnyertük a pert. Az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. azonban a jogerős bírósági ítélet ellenére sem adta ki az adatokat, ezért büntetőfeljelentést tettünk.
A cég nagyon boldog lehet, hogy a nyugdíjasok nem készpénzt kapnak.
A kormányközeli alapítványokat viszont megbecsüli a kabinet. A Hír TV összesítése szerint csak az elmúlt 2 évben már több mint 1,1 milliárd forintnyi támogatást kaptak állami cégektől vagy minisztériumoktól. Orbán Viktor polgári körös alapítványát Rogán Antal propagandaminisztériuma is kistafírozta 20 millió forinttal. Az ellenzék lopásról beszél, a KDNP és Hollik István nem lát kivetnivalót a pénzosztásban.
Nem adják ki a jogerősen kiperelt adatokat. A Transparency végrehajtást kért.