Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Intézmények:

EuroAszfalt Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [51]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Itt a Mészáros-korszak öt évének mérlege: ma négy Simicskát tart el az ország

Noha idén a világjárvány miatt szeptemberre halasztották a május végi mérlegleadási határidőt, azért a közpénzfelhasználásra optimalizált nagy építőipari cégek zöme már vallott a tavalyi eredményeiről. Ezzel az is dokumentálhatóvá vált, hogy mire jutottak a Simicska Lajos kiesése utáni első öt évben az őt pótolni hivatott „nemzeti nagytőkések”, azaz Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Garancsi István, illetve azok a mogulok, akiket Tiborcz Istvánhoz szokás kapcsolni. Dokumentáltuk is.

A jótállás lejárta után erősen pusztul a kormánykedvenc Duna Aszfalt által felújított út

2012-ben politikusok tömege avatta a Kiskunhalas-Kiskunfélegyháza közötti utat, aminek a teljes felújítására 3 milliárd forintot költöttek. A kivitelezést kormányközeli céget vitték, köztük a Duna Aszfalt. Az út újra töredezett, a megrendelő közút szerint az állapota megfelel egy 7 éves úténak.

Mészárosék nyerték a legtöbbet abból, ami miatt Magyarország sok EU-s pénzt bukik

Mészáros Lőrincék mintegy 70 milliárd forint értékben vittek el építkezéseket a víziközműprojekt keretében már megítélt 240 milliárd forintból – derült ki a lapunk közérdekű adatigénylésére küldött válaszból. Az összesen 420 milliárd keretösszegű programot Brüsszel súlyosan szabálytalannak ítélte, ezért az ország akár 60 milliárd forint támogatás-megvonással is fizethet érte. Az uniós revizorok arra jutottak: a 24 nyertes között csak 4 olyan akadt, amelyik érvényes ajánlat alapján nyert.

Magyarázat a Mészáros-csodára: ilyen haszonkulccsal dolgozik a „nemzeti nagytőke”

A május végi mérlegleadási határidő után visszatérően végigböngésszük a „nemzeti nagytőkét” megjelenítő cégek éves beszámolóit. Már Heti Válasz-korunkban is ezt tettük, a hagyomány pedig kötelez. Annál inkább, mert nem érzések, benyomások, hanem egzakt pénzügyi adatok alapján szeretünk válaszolni olyasfajta kérdésekre, hogy van-e rendszerszintű korrupció a jelen Magyarországán.

Így folyik tovább a közpénz Mészáros Lőrinctől az Orbán családhoz

Orbán Viktor évek óta csak szerény megtakarításokról számol be a vagyonnyilatkozataiban. Eközben Mészáros Lőrinc, egykori gázszerelő és a miniszterelnök barátja, az ország, sőt a világ egyik leggazdagabb emberévé vált 381,3 milliárd forintra becsült vagyonával.

Ismét drágult egy közbeszerzés, amit Mészáros Lőrinc egyik érdekeltsége nyert meg

A leggazdagabb magyar egyik cége, a Mészáros és Mészáros Kft. az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft.-vel közösen 1,3 milliárd forint helyett 1,74 milliárdért építi ki Döbrököz szennyvízcsatorna-hálózatát – áll az EU-s közbeszerzési értesítő, a TED legfrissebb számában. A beruházás egy 420 milliárd forintos keretösszegű projekt része, amivel kapcsolatban Jávor Benedek feljelentést tett. A Polt Péter vezette ügyészség nem érezte úgy, hogy nyomoznia kellene, az OLAF-nak viszont gyanús lett a gigatender 5 milliárdos tanácsadási szerződése.

Miért rosszak mindig a felújított vasútállomások liftjei?

A MÁV és a NIF 2009 és 2015 között 160 milliárd forintos uniós forrásból felújította a székesfehérvári és a debreceni vasútvonal jelentős részét. Az állomásokhoz összesen 45 liftet építettek. Ezek többsége többször volt rossz, mint jó. Van, amelyik a beszerelés óta meg se moccant. Megpróbáltuk kideríteni, miért. Elképesztő válaszokat kaptunk.

Újabb 2,3 milliárdos falat esett le Mészáros Lőrinc tányérjára

Újabb finom falat esett le Mészáros Lőrinc tányérjára, ezúttal is a már jól bejáratott úton, az EU-s pénzből finanszírozott szennyvíztisztító-beruházások közül. A felcsúti nagyvállalkozó cége, a Mészáros és Mészáros Kft. - megszokott konzorciumi társával, az Euroaszfalttal karöltve - ezúttal 2,3 milliárdért újíthatja meg Farmos, Tápiószele, Ráckeve és Gönc települések vezetékhálózatát újítják fel, emellett mosatási csomópontokat építenek és szerelvényeket cserélnek.

Itt a hétvége, nyert is egy jókora csatornázási beruházást Mészáros Lőrinc cége

A felcsúti milliárdos vállalata a Mészáros és Mészáros Kft. éppen egy milliárddal többért kivitelezi a csatornázási projektet, mint amennyire eredetileg taksálták.

Mészáros 1,3 milliárdos csatornaberuházást nyert Bugyin

1,2 milliárd forintra becsülte az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. a Bugyi nagyközségre meghirdetett szennyvíztisztító telep és csatornahálózat fejlesztési tendert, de végül ennél 130 millió forinttal többe fog kerülni az uniós projekt.
Találatok: [51]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>