language

Akták:

NAV-botrány highlight_off

NAV-botrány

NAV-botrány

Horváth András, ex-adóellenőr 2013 novemberében robbantotta ki a botrányt azzal, hogy azt állította: a NAV-nál kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai döntően a kiemelt adózók közül kerülnek ki.

 

A bejelentés után lemondott NAV-os tisztviselő azt állította: ezek a vállalkozások – a nagyobb kiskereskedelmi láncokról és azok beszállítói köréről van szó – gazdasági teljesítményükhöz képest kevesebb adót fizetnek. Tehetik ezt azért, mert nálunk soha nem történik érdemi áfa- és járulékellenőrzés, vagy ha mégis, azok érdemi megállapítás (adóhiány feltárása) nélkül zárulnak. Horváth számításai szerint ez évi 1000 milliárd forint áfabevétel-elmaradást is jelenthet, de az összes csalásból származó kár elérheti az 1700 milliárd forintot. A NAV szerint legfeljebb 80 milliárd forint körüli a kár.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

A botrány nyomán indult a nyomozás azzal zárult, hogy a rendőrség kimondta: egy kivétellel nem történt semmiféle bűncselekmény a feldobott ügyekben. Ezt követően 2017 januárjában Horváth Andrást gyanúsítottként idézték be az ellene illetéktelen adóhatósági adatokhoz jutás miatt indult eljárásban.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [362]  Oldalak:   <<  <  28 29 30 31 32 33 34 35 36 37   >  >>

Az MSZP beszámoltatná a kormányt és az ügyészséget az áfacsalásról

Az MSZP azt kezdeményezi, hogy a kormány és az ügyészség számoljon be a parlament illetékes bizottságainak a feltételezett áfacsalások ügyében folytatott vizsgálatok eredményéről. Tóbiás József frakcióvezető-helyettes emellett javasolja, hogy a kellő számú szocialista képviselő támogassa aláírásával az LMP által kezdeményezett vizsgálóbizottság létrehozását.

Az ELTE-BTK vezetésének sem tetszik NAV-ot feljelentő adóellenőr

Dr. Dezső Tamás, az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja nem engedélyezte, hogy a Hallgatói Hálózat (HaHa) az egyetemen tartsa meg azt a hallgatói fórumot, mely az Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) feltételezett visszaéléseivel foglalkozna. A rendezvényre meghívták a Transparency International szakértőit és Horváth Andrást, a NAV ellen feljelentést tévő adóellenőrt is.

A Magyar Nemzetben is milliárdos áfacsalásokról írnak

Miközben a NAV állítólag négy nap alatt kivizsgálta Horváth András volt adóellenőr állításait, a Fidesz pedig (az MSZP-vel közösen) nem támogatta, hogy vizsgálóbiztottságot állítsanak fel a témában, a Magyar Nemzetben megjelent egy véleménycikk, ami a lényeges kérdésekben ugyanazt állítja, mint Horváth.

Videó: Kijut-e a fekália a szőnyeg alól? – Képviselőket kérdeztünk a NAV-botrányról

Képviselőket kérdeztünk azzal kapcsolatban, hogy a NAV volt munkatársa, Horváth András kitálalt az adóhatóság ügyeiről. Szerinte a nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál. Volt, aki szerint ha az állítások igazak, annak súlyos következményeinek kellene, hogy legyenek, van, aki szerint nem a parlament dolga ezzel foglalkozni. Pálffy István KDNP-s képviselőnek "nincs véleménye".

Nincs elég igen az ezermilliárdos gyanú vizsgálatára

A két nagy rivális, a kormánypártok és a szocialisták támogatásának híján nem állhatott fel parlamenti vizsgálóbizottság a kiemelt adózók állítólagos áfacsalásai ügyében.

Rogán kivizsgáltatná az ügyészséggel az áfacsalásokat

A Fidesz frakcióvezetője szerint az ügyészségnek kell tisztáznia, hogy megállják-e a helyüket Horváth András volt NAV-os adóellenőr vádjai. Szerinte Horváth egyetlen konkrét ügyet sem említett, amikor felkereste őt.

Varga: Adótisztviselő ne politizáljon

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Horváth András volt adóellenőr az adóhatóságot átszövő maffiahálózatokra vonatkozó kritikáira úgy reagált: nem merültek fel olyan új információk, amelyek miatt újra kellene nyitni a vizsgálatot.

Luxus az áfacsalók élete, kockázatuk nincs

Horváth András, az adóhatóságot feljelentő exadóellenőr már két éve megkereste Rogán Antalt és a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy felhívja a figyelmüket az áfacsalások óriási mértékére, de figyelmeztetése süket fülekre talált.

Rogán: Az ügyészség vizsgálja ki a NAV-os ügyet

Horváth András, az adóhatóságot feljelentő exadóellenőr már két éve megkereste Rogán Antalt és a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy felhívja a figyelmüket az áfacsalások óriási mértékére, de figyelmeztetése süket fülekre talált, írtuk kedden.
Találatok: [362]  Oldalak:   <<  <  28 29 30 31 32 33 34 35 36 37   >  >>