language

Helyek:

Európa highlight_off

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Orbánt már a 2010-es választások előtt megkörnyékezték Putyin emberei

Magyarországon is látszanak a nyomai annak az orosz oligarchának, aki az amerikai külügyminisztérium vizsgálati anyaga szerint egy társával együtt 2014 óta a világ kéttucatnyi országában legalább háromszázmillió dollárt fordított külföldiek befolyásolására.

Kémek, bizniszek, bűnözők: amikor Orbánék az oroszoknak kedveztek a nyugati érdekek helyett

Bár az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány tagjai hirtelen elkezdték nyugati, NATO-s elkötelezettségüket hangoztatni, az elmúlt tizenkét évben számos olyan kormányzati döntés volt, amellyel Vlagyimir Putyin Oroszországát segítették. Ezek különösen szembeötlőek voltak akkor, amikor a kormány olyan helyzetekben is Putyinéknak kedvezett, amelyekben Oroszország törekvései egyértelműen ütköztek Magyarország NATO-s és EU-s szövetségeseinek, vagy éppen magyar gazdasági szereplőknek, sőt a magyar államnak az érdekeivel.

A Fideszhez bekötött vállalkozók aranykora volt a NER 12 éve

2021-ben alig van már olyan gazdasági szektor, ami ne lenne többé-kevésbé Fidesz-közeli vállalkozók kezében. Kivétel a média, mert a médiavállalkozásaikat „elajándékozták”.

A jachtos Szíjj László üzletei és milliói a gyurcsányista nyolc szűk esztendőben

Állami-önkormányzati megbízások, évről évre növekvő cég, milliós osztalékok, és terepjárókról, thaiföldi luxusútról szóló pletykák: így “szenvedett” a jachtos Szíjj László a balliberális iga alatt.

Fidesz-közelben landoltak a 4-es metró korrupciós ügyének főszereplői

Az Orbán-kormány Magyarország legnagyobb korrupciós botrányának nevezte tavaly a 4-es metró ügyét, azóta viszont mélyen hallgat róla. Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője és munkatársa tényfeltáró munkájának konklúziója szerint nem ok nélkül: a visszaélések egykori főszereplői nyakig ülnek a NER legpiszkosabb üzleteiben.

Európa egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal, ha maga az állam is részt vesz a korrupcióban

Az európai bürokraták sok mindenre gondolnak, amikor a korrupció megelőzéséről van szó. Csak arra nem, hogy valahol az állam közreműködésével tulajdonítják el a közpénzeket

Az Elios Zrt. tulajdonviszonyai: offshore cégek is feltűntek Tiborcz István mellett

Mióta kiderült, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Elios Zrt. közbeszerzéseinél, a kormánypárti propagandasajtó Simicska Lajos nevének sűrű emlegetésével próbálja enyhíteni a meglehetősen kínos helyzetet. Azt állítják, hogy a cég az OLAF által vizsgált időszakban a Simicska tulajdonában álló Közgépé volt, így tehát Simicska akarata érvényesült az Eliosban is. Eközben a független és az ellenzéki sajtótermékek főként a miniszterelnök veje, Tiborcz István szerepét hangsúlyozzák. Kinek van igaza? Az Átlátszó utánajárt: Tiborcz és Simcska mellett brit virgin-szigeteki, ciprusi és svájci cégek is feltűntek a csalással vádolt cég tulajdonosi szerkezetében az évek során.

Simicska orosz pénzből is támogathatja a Jobbikot

Információink szerint Perenyei Tamás – aki az első Orbán-kormányban államtitkár volt – menedzselte korábban az egyre több botrányt kiváltó budapesti metrószerelvények felújítását. A volt honvédelmi államtitkár – aki a rendszerváltáskor tűnt fel a politikában – neve egyébként már korábbról ismerős lehet: cége, a Perenyei és Társa Ügyvédi Iroda régi szereplője a jól jövedelmező fővárosi üzleteknek. Többek között a BKV és az FKF jogi ügyeit intézték kiugróan magas árakon, de Perenyeiék képviselték a fővárost a Hagyó-perben is.

Simicska körének emberei lobbiztak Kiss Szilárdnak és FSZB-s élettársának

2013 őszén, amikor már bebukni látszott a moszkvai agrárattasé vízummutyija, a Simicska-Nyerges érdekkörhöz tartozó két államtitkár közös levélben lobbizott a külügynél, hogy Kiss orosz élettársa, Jelena Cvetkova és szervezete folytathassa a vízumigénylést. Arról a nőről van szó, akiről a magyar kémelhárítás kiderítette, az orosz titkosszolgálattal áll kapcsolatban. Belső külügyes levelekkel mutatjuk be, hogyan bukott le a vízummutyi, és győzedelmeskedtek mégis a mutyizók.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>