language

Személyek:

Farkas Flórián highlight_off

Lapok:

Farkas Flórián

Farkas Flórián (Tiszaroff, 1957. szeptember 4. –) magyarországi roma politikus. 1991 óta a Lungo-Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség vezetője. 1995–2003, majd 2011–2014 között az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke. 2002 óta a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője és 2014-ig parlamenti frakciójának helyettes vezetője.

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [28]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Farkas Flórián miatt 1,2 milliárdját bukja az ORÖ

Példátlan lépésre készül az Emberi Erőforrások Minisztériuma: a szabálytalanságok miatt felmondják a 2013-ban kötött uniós támogatási szerződést az Országos Roma Önkormányzattal.

Lázár nyomoztat Farkas Flórián eltűnt pénzei után

Minden bizonnyal a Lázár János vezette Miniszterelnökség állhat azon új eljárások mögött, amelyet az Emmi indított az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) foglalkoztatási projektjével kapcsolatban.

ORÖ: rendkívüli közgyűlés a hozzátartozók javadalmazásáról

Repülőrajttal folytatódik az Országos Roma Önkormányzaton (ORÖ) belüli kiszorítósdi. A szervezet Farkas Flóriánhoz hű csoportja rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte csütörtökre. A napirendi javaslat nincs túlvariálva: le kell váltani az önkormányzat jelenlegi vezetését és biztosítani a képviselők és a hozzátartozóik részvételi lehetőségét a pénzes uniós projektekben.

A kormány fizeti ki Farkas Flórián csatlósait

A 47 fős Országos Roma Önkormányzat mintegy fele kap mentori kinevezést egy – elvileg – hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását segítő uniós programban. A 250 ezres havi fixet éppen az a csapat kapja, amely nem támogatja a szervezet jelenlegi vezetését, hogy feltárja az ORÖ Farkas Flórián elnöksége idején elkövetett gazdálkodási szabálytalanságait. Válaszul a másik oldal hétfőn megpróbált kizárni több Farkashoz hű képviselőt az önkormányzatból.

Szakdolgozatokból plagizálhattak a Farkas Flórián-közeli tanulmányírók

Ismerős cégeknek kiszervezve fizetett százmillió forintnál is többet Farkas Flórián irányítása alatt az Országos Roma Önkormányzat olyan tanulmányokra, amelyeknek egy részét korábban már más projektekben is elszámoltak.

Áll a bál az Országos Cigány Önkormányzatnál

Egy négy csillagos erdei wellnesshotelben tartandó hétfő esti titkos tanácskozáson dolgoznák ki Hegedüs István ORÖ-elnök végleges megbuktatásának stratégiáját a Farkas Flórián támogatói – tudta meg a RomNet.

Senki nem akar más helyett börtönbe menni a roma önkormányzatban

Farkas Flórián miniszterelnöki romaügyi megbízott kissé zavaros megfogalmazása lényegében utasítás volt arra, hogy a Lungo Drom képviselői mindenáron akadályozzák meg, hogy a közgyűlésen megtárgyalják a Híd a munka világába program pénzügyi problémáit.

Farkas Flórián pénzt ígért a hallgatásért

Egyre nehezebb kordában tartani az eseményeket az Országos Roma Önkormányzatban: a legutóbbi, hétfőn tartott közgyűlés még azelőtt személyeskedő üvöltözésbe és lökdösődésbe fulladt, hogy érdemben tárgyalhattak volna a sokmilliárdos roma felzárkóztatási program pénzköltéseiről. A Híd a munka világába pénzeivel a korábbi elnök, Farkas Flórián nem tud elszámolni. A felforrósodott hangulatban még az egyik tévés stáb tagját is megütötték.

Az LMP megtalálta a világ egyik legdrágább roma tréningjét

Az LMP a "kamu" esélyteremtő, felzárkóztató programok leállítását, valamint Farkas Flórián roma felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos felmentését és felelősségre vonását szorgalmazza, miután antikorrupciós szakszóvivőjük egy újabb visszaélésről, egy 1 milliárd forintos projekt forrásainak "elherdálásáról" számolt be.

Farkas Flórián képviselőket energetizált

Az Országos Roma Önkormányzat jelenlegi elnöke, Hegedüs István szerint Farkas Flórián és emberei a híressé vált pénzlenyúlós projekteken kívül maguk után hagytak egy több mint százhúsz milliós tartozást is. A régi és új elnök viszonya az utóbbi időben erősen megromlott: mióta Hegedüs is Farkas gyanús ügyeiről beszél, Farkas és régi emberei azon dolgoznak, hogy Hegedüs megbukjon: úgy tudjuk, a miniszterelnöki biztos több százezres megbízások ígéretével állítja maga mellé az ORÖ képviselőit.
Találatok: [28]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>