language

Személyek:

Farkas Flórián highlight_off

Lapok:

Farkas Flórián

Farkas Flórián (Tiszaroff, 1957. szeptember 4. –) magyarországi roma politikus. 1991 óta a Lungo-Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség vezetője. 1995–2003, majd 2011–2014 között az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke. 2002 óta a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője és 2014-ig parlamenti frakciójának helyettes vezetője.

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [28]  Oldalak:   <<  <  1 2 3

Kompromittáló felvételek a roma vezetőről

Nyílt háború tört ki a cigánypolitika erős emberei között, Farkas Flórián egy állítólagos hangfelvételen magas rangú kapcsolataira hivatkozva megszüntetéssel fenyegeti az Országos Roma Önkormányzatot. A kormányzati pénzcsapok átirányítása roma belháborúkhoz vezetett, Farkas kezét a botrányok ellenére sem engedték el egyelőre.

60 ezer helyett 1 millióért taníttatott az ORÖ

Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós szakszóvivője sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy messziről bűzlik az ezer roma nő képzését és elhelyezkedését célzó Nő az esély program megvalósítása.

Az állam nélkül nem nyúlhatnák le a romapénzeket

Ezekben az években soha nem látott mennyiségű pénz áramlik Brüsszelből a cigányság felemelésére, annyi, hogy abból már akár csinálni is lehetne valamit. Ehhez képest a nagyszabású programokért felelős Országos Roma Önkormányzatnál (ORÖ) költségvetési csalás gyanújával nyomoznak, a források nagyja több jel szerint nem a rászorulókhoz megy.

Nyomoznak az ORÖ által működtetett szakiskola ügyében

Elrendelte a nyomozást feljelentésünk alapján az ügyészség az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) által működtetett szolnoki Hegedűs T. András Szakiskola ügyében költségvetési csalás gyanúja miatt, írják a Liberálisok (Fodor Gábor) közleményükben.

Csődközelbe vihetik a szabálytalanságok a roma önkormányzatot

Az EMMI a korábbi ellenőrzéseknél jóval nagyobb, 300 millió forintot is meghaladó összeggel kapcsolatban folytat szabálytalansági vizsgálatot az ORÖ botrányos EU-s projektjével kapcsolatban, tudtuk meg az EMMI-nek az Index kérdéseire adott hivatalos válaszaiból.

Nem tudni, mire költötte Farkas Flórián a közel 300 milliós elnöki keretét

Szegény Farkas Flóriánt az ág is húzza. Azután, hogy durva visszaélések gyanúja merült föl az Országos Roma Önkormányzat egyik, nagyrészt uniós finanszírozású programjával kapcsolatban, most épp az derült ki, hogy miközben ORÖ elnökként közel 300 millió forintnyi elnöki kerettel rendelkezhetett, a féléves beszámolókat egyszer sem sikerült megtartania.
Találatok: [28]  Oldalak:   <<  <  1 2 3