Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Személyek:

Farkas Flórián highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Farkas Flórián

Farkas Flórián (Tiszaroff, 1957. szeptember 4. –) magyarországi roma politikus. 1991 óta a Lungo-Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség vezetője. 1995–2003, majd 2011–2014 között az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke. 2002 óta a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője és 2014-ig parlamenti frakciójának helyettes vezetője.

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

Így lopnak ők - Mutyikalendárium

Egymást érték a korrupció gyanús esetek, csodás kormányközeli gazdagodások, furcsa fejlesztések 2017-ben is. Összeállításunkban ezek közül válogattunk a teljesség igénye nélkül.

Szigorúan titkos Farkas Flórián

Több roma politikus is megerősítette a Népszavának, hogy Farkas Flórián szervezete, a Lungo Drom szombati szolnoki kongresszusára „fejpénzt” fizetnek a résztvevőknek. A tarifáról megoszlanak a vélemények. Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) egyik – név nélkül nyilatkozó – képviselője úgy értesült, hogy a buszokkal utaztatott romák után a szervezők fejenként ötezer forintot kapnak.

Végelgyengülésben szenved az ORÖ

Időnként befut egy-egy százmilliós számla, amelynek eddig a létezéséről sem tudott az Országos Roma Önkormányzat. Hegedüs István és Lakatos Oszkár, az ORÖ két képviselője egyértelműen Farkas Flóriánt tette felelőssé azért, hogy 2,5 milliárd forintos tartozás szakadt a nyakukba. A kormány ennek nagyjából a felét már elengedte, nemrég az ORÖ is törlesztett 104 milliót, tavaly csaknem 150 milliót. Az adósság összege így is eléri a 840 millió forintot.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>