language

Személyek:

Fazekas Imre highlight_off
Hernádi Zsolt highlight_off

Hernádi Zsolt

Hernádi Zsolt Tamás (Tarján, 1960. november 30. –) magyar üzletember, 2001 óta a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. elnök-vezérigazgatója, 2017 óta a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja.

2011-ben ügyészségi vizsgálat indult Horvátországban Hernádi Zsolt ellen, mivel 2008-2009 folyamán állítólag 10 millió eurót fizetettIvo Sanader akkori horvát miniszterelnöknek, hogy a MOL megszerezhesse az INA feletti irányítási jogot. 2013 szeptember végén a zágrábi bíróság elfogatóparancsot adott ki Hernádi ellen, aki az Interpol vörös körözési listájára is felkerült, s európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A magyar bíróság megtagadta Hernádi Zsolt kiadatását. A zágrábi megyei bíróság Laura Valković ügyvédet jelölte ki Hernádi Zsolt védőügyvédjének. 2015-ben a német és az osztrák hatóságoknál elérte, hogy azok nem veszik figyelembe az Interpol körözést, így Németországba és Ausztriába mégis utazhat.

2014. május 26-án a Fővárosi Törvényszék megszüntette az eljárást a hivatali vesztegetés miatti büntetőperben, a csalás és vagyoni hátrány okozása miatti vádak alól pedig felmentette.

2018. november 17-én az Interpol végrehajtó bizottsága visszahelyezte Hernádi Zsoltot a vörös körözési listára. 2019 végén Ivo Sanader korábbi horvát kormányfő hat évet, Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. első embere pedig két évet kapott Zágrábban, az ítéletet számos független orgánum is elfogultnak írta le. 2020. január 29-én szintén a Zágráb Megyei Bíróság hatályon kívül helyezte a Hernádi letartoztatásáról hozott 2018-as döntését. 

2019 óta a Budapesti Corvinus Egyetemet fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriumi elnöke. A 2023-as Befolyás-barométer szerint Hernádi a 7. legbefolyásosabb közéleti szereplő Magyarországon.

Forrás: Wikipedia

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Mol-INA ügy: Hernádi barátja áll az offshore cégek mögött

Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök perében pénteken lopással vádolta a vád koronatanúját a védelem felkérésére tanúskodó Mihail Gucerijev orosz üzletember, aki egyben kijelentette azt is, hogy azt az ötmillió eurót, amit Robert Jezic rendelkezésére bocsátott, nem Ivo Sanader megvesztegetésére szánta. Gucerijev arról is beszélt, hogy 9 éve a Mol üzleti partnere és Hernádi barátja.

Mol-INA ügy: egy magyar tanú Hernádi mellé állt

Nem Ivo Sanader volt horvát miniszterelnöknek, hanem az ellene folyó korrupciós per koronatanújának szánták, és nem is a Moltól származik az az 5 millió euró, amely a horvát ügyészség szerint az INA menedzsmentjogainak megszerzését szolgálta volna - mondta a Sanader elleni perben a védelem tanújaként csütörtökön Zágrábban Fazakas Imre, a ciprusi Hangarn Oil Products igazgatója, akiről viszont az ügyész azt állította, nem mond igazat.

Gazprom kontra Heti Válasz: Nincs érdemi cáfolat

A Gazprom orosz gázipari vállalat csupán az állítólagos korrupciós tevékenységet követően került kapcsolatba a két ciprusi vállalattal, így semmilyen felelősség nem terheli a társaságok által korábban végrehajtott cselekedetekért - tájékoztatta a Gazprom csütörtökön az MTI-t, cáfolva a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent információt. A Heti Válasz szerint a Gazprom közleménye nem áll ellentétben a lap állításaival, sőt megerősíti azokat.

Megdőlt a Mol-vezér elleni horvát vád!

Bár a zágrábi ügyészség váltig állítja, hogy Hernádi Zsolt két ciprusi társaságon keresztül megvesztegette Ivo Sanader volt horvát kormányfőt, a honlap utcára kerülő Heti Válasz bebizonyítja: a limasszoli „kenőcégeket” az orosz Gazprom ellenőrzi. Ezzel megdőlt a Mol-vezér elleni vád.
Találatok: [4]  Oldalak:   1