language

Helyek:

Fejér megye highlight_off

Lapok:

HírTv highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

Természetvédelmi területeteken építkezhet Tiborcz

Félmilliárdért épít dísztavat magának a miniszterelnök veje, Tiborcz István, de rátette a kezét egy visegrádi félbehagyott szállodára is. Azonban mindkettő védett, Natura 2000-es helyen van, így az építkezések veszélyeztethetik az élővilágot.

Ketyeg az újabb OLAF-bomba

3,3 milliárd forintot fizethet vissza Magyarország egy újabb OLAF-jelentés nyomán. A vizsgálatban érintett államtitkár szerint ezek jelentéktelen ügyek.

„Előre le voltak zsírozva” a földpályázatok

A fideszes politikusok rokonai és a kormányhoz köthető üzletemberek jártak jól az állami földpályázatokon. Az Ángyán József volt államtitkár által készített legújabb jelentés a borsod megyei árverések lefolyását és az új tulajdonosok körét elemzi.

Elios: tisztán látnának az érintett települések önkormányzati képviselői

Több érintett településen is az Elios miatt indult OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalát követelték az önkormányzati képviselők. Dunaújvárosban napirendre sem vette a kormánypárti többség, Szekszárdon legalább vitatkozhattak Tiborcz István volt cégének beruházásairól. Ha bebizonyosodik, hogy visszaéltek az uniós pénzekkel, elképzelhető akár az is, hogy 13 milliárd forintot kell visszafizetni.

Az elmozdíthatatlan polgármester

Abát a rendszerváltozás óta Kossa Lajos vezeti. A Fejér megyei kisváros durván húsz kilométerre fekszik Székesfehérvártól és a római kori szabadtéri múzeumáról ismert Táctól. A polgármesterhez a mellényúlásai és a lenyúlásai ellenére ragaszkodnak a helyiek.

A BL-főtábláért 3,9 milliárd jár, a Felcsút több mint 23-at kapott

23,1 milliárd forintot kapott a felcsúti fociakadémiát működtető alapítvány 2012 óta. A sportközgazdász szerint ez kiemelkedő összeg, profi csapatok és nem fociakadémiák működnek ennyi pénzből. A Bajnokok Ligája főtáblájára jutásért például az idén 3,9 milliárd forintnyi euró jár az adott csapatnak – a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak ennél minden évben több jutott, miközben csapata a magyar másodosztályból most küzdötte magát vissza az NB I-be.

Mészáros szerint nincs titkolnivaló, azóta is jön a válasz

Hiába ígérte meg Mészáros Lőrinc az újságíróknak, továbbra sem nyilvános, hogy eddig hányan utaztak a felcsúti kisvasúton. A milliárdos polgármester egyébként azt szeretné elérni, hogy Felcsúttól egészen Székesfehérvárig lehessen eljutni keskeny nyomtávú vonalon. A miniszterelnök szülőfaluja olyannyira turisztikai paradicsommá nőtte ki magát, hogy Szegedről már buszos kirándulással is elérhető.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>