language

Helyek:

Fejér megye highlight_off

Személyek:

Semjén Zsolt highlight_off

Semjén Zsolt

Semjén Zsolt (Budapest, 1962. augusztus 8. –) magyar teológus, szociológus, politikus, a Kereszténydemokrata Néppárt egyik alapítója. Nős, 3 gyermeke van. 

1994 és 1998 között, illetve 2002-től országgyűlési képviselő, 2003-tól a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. 2006 és 2010 között a párt országgyűlési frakciójának vezetője. 2010-ben a második Orbán-kormányban általános miniszterelnök-helyettesi és nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszteri posztot kapott, kinevezését a következő kormányalakítások alkalmával is megőrizhette. 2018 óta az egyházpolitikai, egyházdiplomáciai miniszteri tisztséget is megkapta. 

A politikusról közismert, hogy egyik fő hobbija a vadászat, 2010-től a Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke. 2018-ban derült fény külföldi luxusvadászataira, amelyet elmondása szerint magánemberként, ajándékba kapott, és az ő kezdeményezésére jött létre a közpénzmilliárdokat felemésztő, 2021-es Vadászati Világkiállítás is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Kínos történeteiket is szeretnék feledtetni a kormányhoz közel álló hobbivadászok

Ám ehhez csak egyet nem tettek meg: hogy másoknak engedjék át a nyerő lőállásokat. A prominens Stüszik már a vadászati világkiállítás előtt is számos bakot lőttek, miközben a vadászszakma jelentős része a munkáját végzi.

Az Orbán-klientúrát gazdagítják a meg sem rendezett budapesti olimpia százmilliárdjai

Bár a magyarországi olimpiarendezés ábrándját a bizonytalan jövőbe száműzte egy egyszerű népszavazási kezdeményezés, a kormány „Bicskéig meghosszabbítva” is tető alá hozta a tervezett beruházások nagy részét.

Csak úgy szórja klientúrájának a műemlékeket az Orbán-kormány

Az első Orbán-kormány még törvényt alkotott „az állam kizárólagos tulajdonában tartandó műemlékekről”, a mai már bőkezűen osztogat belőlük.

Vadászháza épült Semjénéknek Gánton

Azt mindenki tudja, hogy Semjén Zsolt imád vadászni. De hogy énektanár felesége, idős édesanyja és évtizedek óta Stockholmban élő bátyja is osztozik ebben a szenvedélyben? Mi is meglepődtünk. Kíváncsiak lettünk, hogy a miniszterelnök-helyettes énektanári munkája mellett egyházzenészként tevékenykedő felesége milyen jövedelemből vett telket, és épített rajta szép nagy vadászházat Gánton.
Találatok: [5]  Oldalak:   1