language

Akták:

Felcsúti kisvasút highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Felcsúti kisvasút

Felcsúti kisvasút

A Népszabadság 2012 nyarán írta meg először, hogy vasutat kaphat Orbán Viktor miniszterelnök szülőfaluja: a Bicske és Székesfehérvár közti elhagyott sínek egy szakaszán nosztalgiavonat közlekedhet. A miniszterelnök alapította és Mészáros Lőrinc Felcsút polgármestere vezetésében álló Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány 2013-ban már kiemelt fejlesztési státuszt és 600 millió forint elszámolható uniós forrású közkiadási keretösszeget is kapott.

A magabiztos tervek akár napi 7,5 ezer utassal számolnak, ami szembetűnő, hiszen a budapesti Gyermekvasút legforgalmasabb hónapjaiban is csupán napi másfélezer utassal büszkélkedhet. A kivitelezést egyetlen pályázóként az ötletgazda Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány nyerte meg 2015 elején, az építkezés meg is kezdődött, ám a tervezett átadás fél évet csúszott 2016 tavaszára. Már az átadás előtt Orbán Viktor kijelentései alapján felröppent a hír, hogy akár Bicskén át Lovasberényig is meghosszabbíthatják a vonalat.

2017. szeptemberében az Átlátszó hozzájutott a projekt dokumentumaihoz. Ezekből kiderült, a projekttanulmány évi 10.000 utassal kalkulált, ami a március elejétől október végéig tartó nyolc hónapos üzemeltetési időszakban nagyjából napi 41 utast jelent. Az utasforgalmi adatok alapján ezt bőven teljesíti a felcsúti kisvasút, amin 2016-ban 30.219, 2017 június végéig pedig 18.314 fő utazott. A tervben évi kb. 1,5 millió forint veszteséget is kalkuláltak.

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Állami pénzen épül tovább Orbán kisvasútálma

Még el sem készült a felcsúti kisvonat, de már azt tervezik, hogy tovább építik Bicskéig. Orbán Viktor tudhatott a tervekről, ezért csúszhatott ki a száján, hogy ha támadják a kisvasutat, meg kell hosszabbítani Bicskéig, akár Lovasberényig.

Nagy csend övezi Orbán több százmilliós kisvasútját

Felcsúton tartották a menetrendet: elkészült a nyolcszázmilliós kisvasút három állomása. Vagy nem tartották, mert az egész pályaszakasznak el kellett volna készülnie. Kollégánk szeretett volna többet megtudni a felcsúti népsínműről, de körötte csend, amerre ment.

Hatszázmillió állami pénz a felcsúti kisvasútnak

A kormány felhívja a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség útján tegye kiemelt projektté a felcsúti kisvasút fejlesztését, 600 millió forint elszámolható közkiadási keretösszeggel. Az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Találatok: [3]  Oldalak:   1