language

Intézmények:

Alkotmányvédelmi Hivatal (AVH) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Magánnyomozókat bíznak meg fideszes körökből ellenzéki politikusok magánéletének feldolgozására

A kormányoldal nincs rászorulva arra, hogy az állami titkosszolgálatokat vesse be kompromittáló információk gyűjtésére, az ilyen munkára a „mezítlábasakat” is be lehet vonni. Tudunk olyan, ma már a magánnyomozói piacon tevékenykedő egykori titkosszolgákról, akik az előválasztáson győztes politikusok feltérképezésére kaptak megbízást.

Az állam a NER-közeli figurákat is megfigyelte a Pegasusszal

Fideszes gazdasági potentátokat is megfigyeltek a Pegasusszal, a titkosszolgálatoknál ezért a botrány kirobbanása után leginkább amiatt fájt a vezetők feje, hogy kormánypárti “erős emberekről” is kerülhettek ki külföldre érzékeny információk. Mára úgy tűnik, az ellenzék elengedte a Pegasus-témát, az ügyészségi nyomozás pedig vontatottan halad, bár sokat amúgy sem lehet várni tőle.
Találatok: [3]  Oldalak:   1