language

Személyek:

Csécsei Béla highlight_off

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Csendben nézi a tanácsadásokon háborgó Fidesz a zuglói szerződéseket

Bár korábban épp fideszes politikusok támadták leghevesebben az önkormányzati tanácsadói szerződéseket, a saját párttársaikkal kötött zuglói megállapodásokat nem tartják kifogásolhatónak.

Kiegyezett a Fidesszel, élete végéig fizetést kap

Derce Tamást élete végéig kaphatja az újpesti polgármester fizetésének hatvanöt százalékát. A Fidesz vezette önkormányzat olyan életműdíjat alapít, amit a kiírás szerint legalább egy évtizedig másnak nem lehet odaítélni.

Újabb gyanús ügy - kenőpénzt kértek egy józsefvárosi pályázatnál?

Egy kft állítja: pályázatot nyert, de azért nem vehette bérbe a józsefvárosi önkormányzat tulajdonában lévő épületet, "mert a cégvezetők nem voltak hajlandóak 30 millió forintot az illetékesek zsebébe tenni."
Találatok: [5]  Oldalak:   1