language

Személyek:

Deutsch Tamás highlight_off

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Deutsch Tamás

1966. július 27-én született Budapesten. 

1984-ben a Kaffka Margit Gimnáziumban érettségizett Budapesten. Egyetemi tanulmányait 1986-1992 között az ELTE jogi karán folytatta, 1999-ben szerzett diplomát. 1987-től a Jogász Társadalomtudományi (1988-tól Bibó István) Szakkollégium tagja. 1988-ban Fidesz-alapító. 1999. január 1-től – ekkorra tette le a miniszteri kinevezéshez szükséges álamvzsgáját – az Ifjúsági és Sportminisztérium vezetője 2002. május 27-ig. 2009-től az Európai Parlament képviselője.

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [22]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

A NER arisztokratái bemutatják, milyen a családbarát kormányzás

Botrányosra sikeredett Varga Zs. András Kúria-elnök feleségének minapi kinevezése, meghökkenést váltott ki Deutsch Tamás unokaöccsének diplomáciai megbízása. Az elmúlt 12 év hasonló módon nagy közérdeklődést kiváltó esetei is mutatják, hogy Magyarországon jóval könnyebben érvényesül, aki a NER köreiben valakinek a rokona, barátja, üzletfele.

Rogánék, imareggelik, oligarchák hobbijai - ezeket támogatta az állam aranytojást tojó tyúkja

A Szerencsejáték Zrt.-nél nem csak a lottón lehet nagy pénzeket nyerni, olykor elég hozzá egy kis fideszes háttér is – derül ki a szervezet adatainak elemzéséből.

Milliárdokat szórtak a magyar fociba

Az utóbbi 5 évben több mint 21 milliárd forintot szánt az állam a futballcsapatok támogatására. A legnagyobb nyertes "természetesen" a Felcsút. Orbán Viktor kedvenc falujának csapata ez idő alatt 11 milliárdot zsebelt be csak az MLSZ-től. További érdekesség, hogy a legtöbb támogatást elnyerő csapatok jó részének valamilyen módon köze van a Fidesz-kormányhoz. Így kaphatott több mint egymilliárdot Seszták Miklós Kisvárdája, vagy Tállai András csapata, a Mezőkövesd. A klubok a pénz mellett stadionokat is kapnak, kaptak - szintén az állam kontójára.

Fideszes háttérszervezeteknek és kádereknek is csorgatta a pénzt a Szerencsejáték Zrt

Már a hatodik éve állít fel újabb és újabb bevételi rekordokat az Szerencsejáték Zrt, ennek megfelelően a legutóbbi negyedévben 1,135 milliárd forintnyi "közérdekű támogatásról" írtak alá szerződést.

Nyugodtan lopunk tovább - Két hét eltelt, s mindenki beletörődött Deutsch sameszának kinevezésébe

Magyarországgal mindent meg lehet csinálni. A Fidesz úgy próbálta lezárni a paralimpiai botrányt, hogy odaküldték elnöknek Deutsch Tamás kifutófiúját. Mára ez már mindenkinek tök oké.

Erre telik: milliókat kaptak Deutschék

Kétmillió forintot szavazott meg a fideszes vezetésű Erzsébetváros kormánypárti többsége a Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő elnökölte Hét Határ Egyesületnek, amely cserébe olyan "szolgáltatásokat" nyújt a kerületnek, amely közhasznú céljai közt amúgy is szerepel.

Milliók Deutschéknak

Kétmillió forintot szavazott meg a fideszes vezetésű Erzsébetváros kormánypárti többsége a Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő elnökölte Hét Határ Egyesületnek, amely cserébe olyan "szolgáltatásokat" nyújt a kerületnek, amely közhasznú céljai közt amúgy is szerepel. Ez az összeg többszöröse annak, amennyit helyi civil szervezetek pályázataira megítélt az önkormányzat, a helyi szocialisták szerint a Hét Határra költendő pénzt "biankó" szavazták meg, ezért interpellálni kívánják a polgármestert.

Kétmillió forint egy képviselői hely a VII. kerületi Fidesznél?

Levélben fordult Kövér Lászlóhoz, a Fidesz Országos Választmányának elnökéhez, Kubatov Gábor pártigazgatóhoz, valamint Pesti Imre regionális igazgatóhoz egy VII. kerületi Fidesz-tag, amiért az elmúlt hónapokban az ottani Fidesz képviselőjelöltjei közül kikerültek az elmúlt évek belharcaiban és kampányaiban megedződött helyi fideszes politikusok.

Újabb szocialista ex-honatyát gyanúsítottak meg Hunvald-ügyben

Két nappal országgyűlési képviselősége és mentelmi joga megszűnése után gyanúsítotti idézést kapott Szabó Zoltán szocialista politikus – tudta meg ügyészséghez közeli forrásokból a Népszabadság.
Találatok: [22]  Oldalak:   1 2 3   >  >>