language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Kulcsszavak:

foglalkoztatás highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [80]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8

Barátok közt II.: Szász Károlynak nem kell különadót fizetnie

Lázár János az utolsó pillanatban kimentette Szász Károlyt, a PSZÁF jelenlegi elnökét a 98 százalékos különadó megfizetése alól egy kedden benyújtott módosító javaslattal, mely szerint nem kell fizetnie annak, akit 2005 előtt bocsájtottak el, de a bíróság ítélete alapján később kapott végkielégítést.

Papcsák alpolgármestert csinál kampányfőnökéből?

Nem a zuglói Fideszből választ magának helyettest Papcsák Ferenc – tudta meg a hvg.hu. Az általános alpolgármesteri posztot Kovács Balázs kaphatja, aki kampányfőnökként tevékenykedett a politikus mellett, és aki a XVI. kerületben képviselőjelölt.

Adós maradt az elszámoltatási kormánybiztos

Továbbra sem tisztázta Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos, hogy miként vett fel érdemi munkavégzés nélkül több millió forintot a fővárosi önkormányzat egyik kórházától.

A leleplezéseknek sosem lesz végük

A héten több leleplezés is napvilágot látott. Papcsák Ferenc közpénzek elosztására hívta fel a figyelmet, míg a Fidesz a XXIII. kerületi polgármestert szólította fel lemondásra. Kirobbant az első fideszes korrupciós botrány, amihez alig kellett több mint száz nap.

MSZP: visszaél-e hivatalával Orbán Viktor?

Meggyanúsítja-e az ügyészség hűtlen kezelés és hivatali visszaélés elkövetőjeként Orbán Viktor miniszterelnököt és kedvezményezettjeként Győri Enikő európai parlamenti képviselőt, és kéri-e az Országgyűléstől a kormányfő, az Európai Parlamenttől pedig Győri Enikő kiadatását? - kérdezte Szabó Zoltán, az MSZP ügyvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Erzsébetváros csak a jéghegy csúcsa

A napokban hosszabbították meg Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatását. A VI. és VII. kerületi botrányokon kívül hazánkban csupán az elmúlt egy évben még 12 önkormányzati bűnügy pattant ki.

Bűncselekménnyel gyanúsítják a volt balmazújvárosi polgármestert

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó bűncselekmény gyanúsítottja lett Gál István, a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat SZDSZ-es képviselője, Balmazújváros volt polgármestere.

Mendreczkyre is kiterjesztenék a nyomozást

Az SZDSZ indokoltnak látja, hogy a hatóságok ne csak Szabó László Zsolt volt tévéelnök tevékenységét vizsgálják, hanem az őt követő Mendreczky Károlyét is. Pető Iván szabad demokrata ügyvivő közölte: Mendreczky több tízmilliós kárt okozott azzal, hogy röviddel a választások előtt 15 vezető szerződését módosította, majd távozni engedte őket őket közös felmondással.
Találatok: [80]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8