language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Személyek:

Herényi Károly highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Herényi Károly

1950. december 2-án született Budapesten. Nős, első házasságából két, második házasságából szintén két leánygyermeke született.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Módosított vád az UD Zrt.-ügyben

Vádmódosítás után kedden folytatódott Szilásy György, a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati minisztere ellen az UD Zrt. ügyében indult büntetőper a Fővárosi Törvényszéken.

Gazságszolgáltatás, avagy az UD-ügy utóélete

Az UD-ügy – ha a „nemzeti” média és a vádhatóság tudatformáló erőfeszítései ellenére még emlékszünk a lényegre – klasszikus megfigyelési história volt: egy magáncég (és/vagy annak néhány munkatársa), jelentős részben politikai megrendelésre, a köznyelvben titkosszolgálatinak nevezett módszerekkel adatokat gyűjtött politikusokról, közrejátszva egy ellenzéki párt belső erőviszonyainak átalakulásában. A következmény az elmúlt 22 év egyik legfurcsább bűnügye lett.

Tokfalvi Elek: UD-ügy: elhallgatási botrány

A héten felmentették Dávid Ibolyát, Herényi Károlyt, Szilvásy Györgyöt és Tóth Károlyt UD-ügyben. A PKKB-nak az ügyben eljáró bírója élesen kritizálta az ügyészség munkáját. Tokfalvi Elek véleménye az UD-botrányról.

Lassan, de biztosan

Ma már legfeljebb egynapos hír, ha az UD Zrt.-ügyből lett Dávid-Herényi-Szilvásy-Tóth-perben újabb fejlemény van - pedig a történet egyre érdekesebb.

"Provokáció az UD Zrt.-ügy"

Az ügyészség szerint Szilvásy György volt szocialista titokminiszter és Tóth Károly, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának akkori szocialista alelnöke 2008 őszén jogosulatlanul osztotta ki a bizottságban azokat a CD-ket, amelyeken Demeter Ervinnek és Kövér Lászlónak - akkori bizottsági tagoknak - az UD Zrt. vezetőivel folytatott telefonbeszélgetései hallhatók.

Új gyanúsított az UD-ügyben

Egykor nemzetbiztonságis magánnyomozó közvetített az UD-cégcsoport és a gyanúsított adathalászó rendőrök között, ő az ügy új gyanúsítottja.

A kisherceg bankja - A nagy lopás III.

A rendszerváltás óta a legnagyobb vállalati botrányként emlegetik a Postabank ügyét mind a mai napig. Az ügyészség 36,1 milliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolta Princz Gábort, a bank volt elnök-vezérigazgatóját és hat társát, de az állam ennél lényegesen többet vesztett: több száz milliárdot öltek bele a bank konszolidációjába.
Találatok: [9]  Oldalak:   1