language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Lapok:

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [369]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Tele van furcsasággal Mészáros Lőrinc első állami százmillióinak története

Végignéztük Mészáros Lőrinc első sikeres közbeszerzéseinek minden nyilvános dokumentumát. Lépten-nyomon furcsa történetekbe botlottunk. Az első öt győzelmének egyike sem volt klasszikus versenyhelyzet. Vagy mindenki mást kizártak, vagy drágább ajánlattal is ők nyertek, vagy eleve egyedül indultak. A Mészáros és Mészáros Kft. eleinte nagy cégekhez társult konzorciumi partnerként. Két év alatt 3,6 milliárd forint összértékű beruházásnak lett így a részese, ezzel elég referenciát szerzett, hogy jöjjenek az igazán nagy bizniszek.

Keményen beszólt a Kúria a Nemzeti Választási Bizottságnak

Az elmúlt hetekben még a mai magyar közéleti viszonyok között is feltűnést keltett a kerületi önkormányzat tulajdonában lévő Csepeli Hírmondó. Az Indexen kétszer is (1, 2) írtunk arról a sajátos, erősen a személyi kultuszba hajló igyekezetről, ahogy a lap Németh Szilárdot népszerűsíti: a Fidesz kerületi képviselő-jelöltje a keresztrejtvényt, a komposztálási mintaprogramról szóló beszámolót és az apróhirdetéseket kivéve szinte minden oldalon szerepel.

Munkásaitól gyűjti az aláírásokat a rákosmentei fideszes alpolgármester

Múlt csütörtökön írtuk meg, hogy a szentendrei polgármesteri hivatal fű alatt szervezi a Fidesz választási kampányát. Ott a hivatal köztisztviselője azt kérte a képviselő-testület tíz egyéni képviselőtől – akik közül kilenc fideszes, egy pedig a Társaság az Élhető Szentendréért szervezet képviselője –, hogy e-mailben küldjék el neki azoknak az aktivistáknak a nevét és életkorát, akik a választási kampányban segítenek nekik. Ezt a levelet a kilenc fideszes képviselő mellett – feltehetően véletlenül – a TESZ képviselőjének is elküldte, akik ezt nyilvánosságra hozták, így derült fény a turpisságra.

Vizsgálják a miniszteri biztossá vált fideszes képviselő összeférhetetlenségét

A fideszes Csiba Gábort, egykori Borsod megyei kórházvezetőt Pintér Sándor belügyminiszter miniszteri biztossá nevezte ki tavaly, 2017 áprilisában, majd 2018. március 31-ig meghosszabbította a kinevezését. Ezzel Csiba a Belügyminisztérium miniszteri biztosaként lett felelős a büntetés-végrehajtási egészségügyi központ kialakításáért és felügyeletéért. Csiba Gábor tehát miniszteri biztos, ám ezzel párhuzamosan a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés tagja jelenleg is.

25 éve lett vége az ártatlan srácok korszakának

1993. január 11-én a Fidesz eladta az állami MKB Banknak a Váci utcai pártszékházat. A befolyó pénzből Orbánék elkezdték felépíteni a párt gazdasági hátterét. Az ügylet rengeteg közéleti és párton belüli bírálatot kapott, a jobboldali fordulattal együtt hozzájárult ahhoz, hogy a Fidesz sokak szemében elveszítse a hitelét. Húzónevek léptek ki, a támogatottság 40 százalékról a választásokra 6 százalékra esett vissza. Cserébe viszont saját lábakon túl tudtak élni 1998-ig, a kormányra kerülésig.

Forrnak az indulatok egy Andrássy úti palota körül

Egy köpésre a Hősök terétől, a Rippl-Rónai utca és az Andrássy út sarkán áll egy gyönyörű, késő reneszánsz, kora barokk stílusban épült villa, amelyben forrnak az indulatok. A ház nagy részét tulajdonló civil szervezet vezetője ugyanis a szervezet általa kirúgott, majd a bíróság által visszahelyezett, majd újra kirúgott tagjai szerint gyakorlatilag a saját javára használja az épületet. A történetben felbukkan az MSZP egykori pénztárnoka és egy jogvédő szervezet is. A felek most a bíróságon mennek egymásnak, a rendőrség is nyomoz, az épület állapota meg romlik.

Hogy tudja épp a Fidesz megúszni a számvevőszéki vizsgálatot?

A Fidesz (és a KDNP) is megússza, hogy a választásokig kutakodjon a gazdálkodásukban az utóbbi időben nagyon bekeményedő Állami Számvevőszék. Ennyire kilóg a lóláb? Nem egészen: Orbánéknak szerencséjük van, méghozzá azért, mert a 94-es választás után az MSZP és az SZDSZ került kivételes helyzetbe. A Fidesznek a jogszabályi környezettel is jól jön ki a lépés: 2010 után még keményebb büntetést kaphattak volna, mint most a Jobbik, mert ami akkor még csupán etikátlan volt, az ma már törvénytelen is.

Orbán kihirdette a magyar nemzeti egyszeregyet

Megtartotta alakuló küldöttgyűlését a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerdán Budapesten, a kamara vezetése változatlan, elnöke Győrffy Balázs (fideszes parlamenti képviselő), alelnökei Éder Tamás, ifjabb Hubai Imre, Kis Miklós és Zászlós Tibor lett a küldöttek döntése alapján, jelentette az MTI.

A maga módján zseniális: épül a Mészáros Holding Nyrt.

Hosszú időn keresztül úgy tűnt, hogy a Mészáros-papírok, például a Konzum részvényei mindenfajta fundamentális alap nélkül drágulnak a tőzsdén. Ám az érthetetlen áremelkedés december 12. után elkezdett új értelmet nyerni: Jászai Gellért és szűk csapata lassan utoléri az előreszaladt árfolyamot, tölti fel tartalommal a tőzsdei céget.
Találatok: [369]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>