language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Személyek:

Kiss Szilárd Miklós highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Kiss Szilárd Miklós

Kiterjedt orosz kapcsolatokkal rendelkező agrárdiplomata, akit botrányai ellenére és a nemzetbiztonsági átvilágítás negatív eredménye ellenére a földművelésügyi tárca egészen 2015-ig miniszteri megbízottként foglalkoztatta Kiss Szilárdot. Vesztegetési ügye ítéletre vár.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

MSZP-közeli és oroszbarát szálak a 200 milliárdos Quaestor-csődben

Az MSZP új csodafegyverét, Tóth Bertalan frakcióvezető imázsát építő Gát György producer a Tarsoly-féle Quaestor-botrány egyik nagy kedvezményezettje. Más quaestoros szálak is vezetnek a szocik irányába, fontos szerep jutott a nyírségi-szabolcsi oroszbarát lobbinak is. Nagyon úgy fest, ismét egy pártokon átívelő gigamutyi zajlott. A lényeget azonban továbbra is csak sejteni lehet: hol a pénz?

Beszélték a minisztériumban Szilárdról, hogy KGB-s, senkit nem érdekelt

A Kiss Szilárd-sztori, IV. rész. Kisst az a Keskeny Ernő volt moszkvai, jelenleg ukrajnai nagykövet ajánlhatta be attasénak, aki hat évvel ezelőtt segített összehozni Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin első találkozóját, majd 2010-től a keleti nyitás legfőbb motorja volt. Kiss fantasztikus orosz kapcsolatait élettársának, Jelena Cvetkovának, azaz Lénának köszönheti. Akiről kormányzati forrásaink állítják: a háttérben az orosz titkosszolgálat tűnik fel.

Összeérnek a Quaestor-botrány szálai

A Quaestor-csoport ingatlanait kezelő cégnél Tarsoly Csaba feleségét Orgován Béla váltotta fel az ügyvezetői poszton, de az egykori közmunkás ma is vezérigazgató a Questor anyacégénél. Kiderült, az előzetes letartóztatásba helyezett Tarsoly diplomata útlevelét alig két napja vonta vissza Szijjártó Péter külügyminiszter, aki a miniszterelnök februári - az eddig közöltnél korábbi - utasítására vette ki a közpénzeket a cégből. Orbán Viktor csütörtökre tájékoztatást ígért arról, milyen állami pénzek lehetnek még a Quaestornál és más brókercégeknél. Polt Péter az emberi jogokkal magyarázta, hogy nem hallgatták ki korábban a Quaestor-vezért. A szappanopera-szerű történet szálai összeérnek: Orbánhoz, illetve a Fideszhez vezetnek.

Körbefonják a Fideszt a brókerbotrányok szálai

Visszaüthetnek a Fideszre és a kormányra a Buda-Cash és a Quaestor bukása kapcsán sorra napvilágra kerülő információk. Nemcsak azért, mert a hatóságok munkájára árnyékot vet, hogy brókercégek százmilliárdos nagyságrendben csaphatták be ügyfeleiket, hanem azért is, mert a vállalkozások tulajdonosi szerkezete és üzletei sora is kapcsolódik a kormánypárt felső köreihez.

Keleti nyitás: Papíron egyelőre csak a Közgép profitált az azeri baltás gyilkos elengedéséből

Régi barátok és közös üzletek kötik a Fideszt a Quaestor-botrányhoz

Együtt pózolt Szijjártó Péterrel, valamint a Fazekas Sándor agrárminiszter által kitüntetett, de nemrég letartóztatott Kiss Szilárd moszkvai lobbistával, tolta a kormány szekerét kereskedőház és vízumközpont ügyében, öntötte a fociba a pénzt, Győrben pár tízmilliárdos ingatlanfejlesztésbe fogott az a Tarsoly Csaba, milliárdos vállalkozó, akinek az érdekeltsége a Quaestor-csoport.
Találatok: [7]  Oldalak:   1