language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Akták:

Letelepedési kötvény-biznisz highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Letelepedési kötvény-biznisz

Letelepedési kötvény-biznisz

Letelepedési kötvény vásárlásával Uniós tagországon kívüli állampolgár schengeni tartózkodási engedélyt, illetve hat hónap után letelepedési engedélyt szerzett, amellyel szabadon utazhatott, céget alapíthatott a schengeni övezetben. Utóbbi érvényessége határozatlan idejű, élethosszig tart, továbbá családtagok is jogosultságot szerezhettek családegyesítési céllal. A kötvény futamideje 5 év, amelyet lejáratkor egy összegben a Magyar Állam visszavásárol az eredeti névértéken. A letelepedési államkötvény forgalmazói kizárólag erre a célra jöttek létre, többnyire külföldi székhelyű, offshore országokban. A kereskedési jogot a Gazdasági Bizottság egyedi döntése alapján szerezték meg. Profitjuk két részből állt: a közvetítői díj, valamint a kötvény diszkontált vásárlása és a névértéken való kifizetése közötti különbség. Másodlagos forgalmazókként több budapesti és külföldi cég is jelen volt a piacon.

A rendszer átláthatatlansága abból is eredt, hogy nem lehet tudni, pontosan mely közvetítő cégeknél jegyezték le az egyes kötvényeket, ugyanis „az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-vel kötött szerződések részét képező adatok üzleti titoknak minősülnek”. A kötvényeket pályáztatás nélkül kiválasztott, jellemzően offshore hátterű cégek forgalmazták. A rendszert úgy építették fel, hogy valójában soha egyetlen államkötvény sem kerül egyetlen letelepedni próbáló külföldi állampolgár tulajdonába, így a titokzatos közvetítőknek jelentős mozgásterük volt - és magas profithányaddal dolgoztak.

Rogán Antal az országgyűlési gazdasági bizottságának elnökeként 2012-ben kezdeményezte a letelepedési kötvény-konstrukció kidolgozását. A törvényt egy Fidesz-közeli ügyvéd, Kosik Kristóf irodája szövegezte meg, mely aztán részt vett az adminisztratív lebonyolítás intézésében is. A 2013-ban induló rendszer egyik haszonélvezője, a közvetítő Arton Capital Kft. is kötődik Rogánhoz: a cég a politikus egykori egyetemi társáé, Balogh Radosztináé. A cég irodáját 2017 őszén (egy héttel a kötvényprogram leállítása után) kirabolták, 200 millió forintot és a kötvényüzlet dokumentációját is elvitték. Az ügyben még azóta, több éves nyomozás után sincs gyanúsított, az azonban valószínűsíthető, hogy a betörés belső segítséggel történt. 

Támogasd adód 1%-ával a sajtóadatbázis fenntartását,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

A Fidesz-dominanciájú gazdasági bizottság számos – részben vagy egészben magyar hátterű – offshore cégnek adott felhatalmazást a közvetítésre, amikor országonként leosztotta köztük a piacot. Az egyetlen magyarországi bejegyzésű a már említett Arton volt. A magasan legtöbb lejegyzést produkáló kínai piacon egy Nagy Kajmán-szigeten bejegyzett cég közvetített, melyet az a kínai bankár képvisel, aki Habony Árpádnak foglalt helikopteres városnézést Hongkongban. (Mint később kiderült Habony hongkongi Asia Frontier Limited nevet viselő cége ugyanahhoz a titkárcéghez volt bejegyezve, mint két letelepedési kötvényekkel is foglalkozó kínai cég.)

A sorozatos botrányok és politikai nyomásgyakorlás után a kabinet a rendszer felülvizsgálatát ígérte, majd 2017 januárjában a Kormány döntést hozott a konstrukció kivezetéséről. A Transparency International Magyarország és a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest megállapította, hogy a letelepedési kötvény program „összességében érdemi hasznot nem hozott sőt, 30 milliárd forintot buktak az adófizetők a programon, miközben súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek jutottak be az országba komoly ellenőrzés nélkül”. A 444 és a Direkt36 információi szerint így kapott tartózkodási engedélyt a kábítószer- és fegyverkereskedelemben és pénzmosásban utazó nemzetközi bűnszervezet tagja, Salmo Bazkka, illetve Atiya Khoury, Bassar al-Aszad szír elnök legfontosabb pénzembere is. A több tízmilliárdos veszteséggel szemben a közvetítő cégeknek 162 milliárd forintot hozott a letelepedési kötvény-biznisz.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [26]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Letelepedésikötvény-biznisz: még mindig nincs gyanúsított

Lassan itt az ötéves évfordulója a bűncselekménynek, de az ügy nem mozdult előre.

Fidesz-közelben landoltak a 4-es metró korrupciós ügyének főszereplői

Az Orbán-kormány Magyarország legnagyobb korrupciós botrányának nevezte tavaly a 4-es metró ügyét, azóta viszont mélyen hallgat róla. Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője és munkatársa tényfeltáró munkájának konklúziója szerint nem ok nélkül: a visszaélések egykori főszereplői nyakig ülnek a NER legpiszkosabb üzleteiben.

Nemzetközi bűnügy gyanúsítottja és a szíriai diktátor pénzembere is magyar papírokat kapott a kötvényprogramban

Miközben a menekültek befogadását hangosan ellenzi a kormány, a 444 és a Direkt36 információi szerint az elmúlt években magyar letelepedési kötvényt vásárolt több olyan személy is, akik komoly biztonsági kockázatot jelenthetnek Magyarország és az Európai Unió számára. Az egyik letelepedési engedélyhez jutott férfi a hatóságok gyanúja szerint olyan nemzetközi bűnszervezet tagja, amely fegyver- kábítószer és embercsempészetből származó pénzek tisztára mosásával foglalkozik.

A letelepedésikötvény-program a magyarországi korrupció mércéjével mérve is durva bűnügy

Nem állná ki egy esetleges hatósági ellenőrzés próbáját a letelepedésikötvény-programban részt vevő közvetítőcégek engedélyeztetési eljárása. Az eljárásokat eleinte Rogán Antal, majd miniszterré kinevezése után Bánki Erik fideszes parlamenti képviselők az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökeként folytatták le. A Transparency International Magyarországgal közösen lapunk másodfokon is megnyerte az engedélyeztetéssel kapcsolatos adatigénylési pert, és a jogerős bírósági ítélet szerint a bizottság nevében Bánki Erik kiadta a kért információkat. Lapunk a dokumentumok áttekintése során számtalan szabálytalanságot talált, végső soron egyetlen vállalkozás esetében sem volt hibamentes az engedélyeztetési procedúra.

Kötvényüzlet: Pesttől Párizsig érnek a húszezresek

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) végleges adataiból kiderült, hogy 6585 bevándorlónak jegyeztek le állampapírt a közvetítővállalkozások. Az egy kivételével adóparadicsomokban bejegyzett cégek ezzel 155 milliárdos bevételt könyvelhettek el. Jól járt a Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez és Habony Árpádhoz, a kormányfő tanácsadójához köthető ügyvédi iroda is. Kosik Kristóf cége vehette át a letelepedési engedélyeket, ezért ügyfelenként ötezer euró ütötte a markát. Az iroda ebből tízmilliárd forinthoz jutott. Vagyis a kötvényprogram összesen 165 milliárdos bevételt hozhatott a Fidesz-közeli érdekköröknek. Ez akkora összeg, hogy ha húszezer forintos bankjegyeket fektetnénk hosszában egymás után, a sor légvonalban Budapesttől Párizsig érne.

Nagyon nem akarnak beszélni a letelepedési kötvényekről a fideszesek

A kormánypártok valamiért nagyon nem akarják, hogy a bizottság kivizsgálja a letelepedési kötvényprogramot. Szerencsére a bíróságok nem ennyire ijedősek, lapunk ma másodfokon is pert nyert az Országgyűlés gazdasági bizottsága ellen. Hamarosan megkapjuk az offshore cégekkel kapcsolatos dokumentációkat.

Betörtek egy letelepedési kötvényt forgalmazó céghez, több mint félmilliárd forintnyi készpénzt vittek el

„Vagy 80 rendőr nyüzsgött itt reggel. Minket is kikérdeztek, de sokat nem tudtunk segíteni.” Ezt egy Hajós utcában működő bolt eladója mondta, amikor a szomszédjukban történt betörésről kérdeztük. A környéken szinte mindenhol tudták, hogy április elején, egy péntekről szombatra virradó éjszaka törtek be az Arton Capital nevű cég irodájába.

Rendszerszintű korrupció a kötvényprogram

A törvényesített és a rendszerszintű korrupció iskolapéldája a magyar letelepedési kötvényprogram – állapította meg a Transparency International Magyarország (TI) és az Investment Migration Council közös tanulmánya. A dokumentum szerint a letelepedési államkötvények átláthatatlanul működő kereskedő cégeket gazdagítanak, Magyarország azonban egyetlen fillér haszonra sem tesz szert.

Fiktív papírok a letelepedési üzletben?

A Quaestor-brókerbotrányhoz hasonló történet nyomaira bukkantunk a letelepedési állampapírok esetében, miután a gyanú szerint 1671 külföldi úgy kaphatott letelepedési engedélyt a programon keresztül, hogy valójában nem vásároltak állampapírt.
Találatok: [26]  Oldalak:   1 2 3   >  >>