language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [266]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>

NAV-botrány - Horváth András ügyét átvette a Nemzeti Nyomozó Iroda, szerdán kihallgatják

A hatóságok még nem hajlandók nyomozni, de az adócsalási ügyet kirobbantó Horváth Andrást szerdán végre kihallgatják, sőt, kedden délután arról értesítették SMS-ben: ne a BRFK-ra, hanem a Nemzeti Nyomozó Irodához menjen.

Milliárdokat fizetnek jogászoknak

Gál András Levente ügyvédi irodája 25,5 milliós megbízási díjért dolgozik a volt államtitkár minisztériumának, Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő viszont "térítésmenetesen" jogászkodik egy megyei kormányhivatalnak - derül ki a tárcák és háttérintézményeik ügyvédi szerződéseiből. Az első Orbán-kormány egykori helyettes államtitkára, Pál Lajos irodája több tárcának is dolgozik, a megfúrt kaszinó-beruházásokban az Abay & Török iroda képviseli az államot több tízmillióért - utóbbi egyik névadó ügyvédje Orbán Viktor évfolyamtársa volt a jogi karon. A legtöbb pénzt - dollár- és eurómilliókat - két olyan iroda kapja, amelynek ügyvédei már az első Orbán-kormány alatt is "udvari" jogászok voltak.

Közpénzből vakációztak a képviselők

Egyhetes olaszországi vakációra utazott Nyírlugos város képviselő-testülete, az úti- és szállásköltséget az önkormányzati pénzből fizették - számolt be a Blikk. A polgármester és a képviselők hozzátartozóikat is vihették magukkal. A település 40 fős iskolabuszával összesen tizenhatan mentek Rómába és más városokba, az út 2,4 millió forintba plusz az üzemanyagköltségbe került.

Ismét egy rokon nyert

Újabb trafikot nyert Czerván György államtitkár vejének családja, miközben Galbács Ferenc már rendelkezik a törvény által maximálisan megengedett öt koncesszióval. Az MSZP felszólította a kormányt, hogy hozzák nyilvánosságra: összesen hányan nyertek a kormánytagok, az államtitkárok, az államtitkár-helyettesek és azok családtagjai közül jogosultságot. Az államtitkárokhoz köthető mutyik már lajstromba vehetők.

MSZP: 7,5 milliót "sikított" a Fidesz embere, mondjon tán le!

Tatabánya jelenlegi fideszes alpolgármestere, Bereznai Csaba bűnösségét állapította meg jogerősen a Veszprémi Törvényszék hűtlen kezelés kísérlete miatt. Bereznai nyolc éve – a tatabányai Fidesz-frakcióvezetője volt – másfél év alatt 7,5 millió forintot utalt az általa elnökölt Majki Népfőiskola Társaság számlájáról két biztosítónak. Az életbiztosítások kedvezményezettje ő és a felesége volt. A rendőrség akkor vádemeléssel zárta le a nyomozást. A hosszú évekig tartó ügyben a Fidesz próbálta „tisztára mosni a szennyest“, ám a mostani jogerős döntés végül megállapította a hűtlen kezelés kísérletét.

Elítélték a fideszes alpolgármestert

Jogerősen Tatabánya fideszes alpolgármesterének bűnösségét állapította meg a Veszprémi Törvényszék, de az elsőfokú döntésnél enyhébb büntetést szabott ki hűtlen kezelés kísérlete miatt Bereznai Csabára - közölte lapunkkal a törvényszék.

Dési János: Ha a vörös nyer

Az első veszedelem nyilvánvalóan elmúlt. Öntudatos dolgozó előbb befizeti az egyházi adót és csak utána indul a félkarú rablókhoz. A második sem kockázat immár. Hanem maga a színtiszta lehetőség. A konkurencia letarolva, tönkretéve. És az új jogszabály szerint már a látszatra sem nagyon kell ügyelni, az kapja a nemzeti együttműködés keretében a piros-fehér-zöld játékgépeket, akit a kormány megbízhatónak tart. Nincs itt kérem semmiféle korrupció, tessék csak továbbhaladni

Újra a fideszes fellegvárak járnak jól

Ismét a kormánypárti vezetésű nagyvárosoknak kedvez a kormány az újabb önkormányzati adósságkonszolidációval. Miközben évi 40-50 milliárd forint kamattehertől szabadít meg a választási kampány hajrájára időzítve 300 helyhatóságot - ahová egyébként az ország összes helyiadó-bevételének 90 sztázaléka folyik be -, a maradék 2800 kistelepülésnek csupán 10 milliárdot "dob" a jövő évi büdzsében, pedig azok érdemi adóbevétel híján vegetálnak, sőt, a csőd szélén egyensúlyoznak a feladat alapú állami finanszírozás szűkössége miatt.

Fidesz-rulett: Tíz milliárdot pörgethetnek ki a kaszinókon a haverok

A fokozott állami kontrollt a Fidesz a tegnap megszavazott "lex kaszinó" törvénymódosítás előnyeként, míg az MSZP ugyanezt a visszaélés lehetőségét megteremtő hátrányként értékelte. Az ellenzéki aggályokat támasztja alá, hogy a fideszes javaslatra elfogadott jogszabály alapján a kaszinókoncessziós jogok pályáztatás nélküli - miniszteri hatáskörű - odaítélése a trafikmutyinál több profitot hozhat néhány kiválasztottnak. Ez a nyerőgépek tavalyi betiltása után a piac újrafelosztását hozhatja, miközben az állam is rosszul jár.
Találatok: [266]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>