language

Intézmények:

Fly-Coop Kft. highlight_off
Mangusta Invest SA highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Sosem keresett még ennyit a Kövér Lászlót reptető cég

Működésének legnagyobb árbevételét sikerült elkönyvelnie a Rogán Antal helikoptereztetéséről is ismerté vált társaságnak tavaly. Köszönhetően ez főként egy zsíros közbeszerzésnek. A miniszterelnök kabinetfőnöke mellett a házelnököt, Kövér Lászlót és delegációját is Rómába utaztató társaság a 2017-es 915 millió forint után tavaly annak több mint dupláját, 2,2 milliárdot könyvelhetett el árbevételként. A kadarkúti Fly-Coop Kft. még 2017 decemberében nyerte el az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 571 millió forintos tenderét. A megállapodás részletei azonban csak 2018 áprilisában kerültek nyilvánosságra. Eszerint az Országos Vérellátó Szolgálattal kötöttek szerződést, melynek értelmében készenléti díjként havi 25 millió forintot, vagyis évi 300 milliót kap a társaság akkor is, ha egyetlen alkalommal sem szükséges felszállnia a gépeknek a kadarkúti repülőtérről.

Így mozognak a nemzeti tőkésosztály magánrepülőgépei

Magyar lajstromjelű Beechjet kisrepülőgép tulajdonosa Tombor András titokzatos luxemburgi strómanjainak ottani cége. A gép magyar üzembentartója, a Fly-Coop szintén kötődik a Fideszhez, például ők helikoptereztették annak idején nyírségi lagziba Rogán Antalt. A HA-YFJ útjait egy ideje követjük az internetes járatfigyelőkön: a gép kvázi hetesbusz Brüsszelbe, illetve európai pénzügyi paradicsomokba, mint például Zürich vagy Luxembourg. A legkomolyabb magyar magángépet továbbra is az OTP üzemelteti, de egy oldschool alföldi olajos família is felbukkant a közlekedési hatóság lajstromnyilvántartásában.
Találatok: [2]  Oldalak:   1