language

Kulcsszavak:

foglalkoztatás highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [56]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Milliókat fizetünk egy új munkahelyért

Egyre nehézkesebben és drágábban tudja Magyarországra csábítani a cégeket a kormány. Már csaknem 15 milliójába kerül az adófizetőknek egy új munkahely létrehozása.

Saját törvénysértéseit orvosolná Handó

Módosító javaslatokat tett az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a közigazgatási bíráskodással összefüggő salátatörvény tervezetéhez, amelyek között a közigazgatási bíróságokat nem érintő, de az Országos Bírói Tanács (OBT) jogköreivel és a bírói tanács által megállapított törvénysértésekkel összefüggő módosításokat is megfogalmazott.

Zsolnay-ügy: megfizetnek a kisemberek, a fideszes polgármester hárít

Végrehajtás fenyegeti azokat, akiket a fideszes városvezetés átcsalt a porcelángyár ellencégébe. Páva Zsolt saját felelősségéről hallgat.

Több mint 143 milliót kérnek számon Szegedi Csanádon

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt hallgatta ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Csanád volt jobbikos európai parlamenti képviselőt. A gyanú szerint Szegedi a 2009-14-es uniós ciklusban EU-képviselőként visszaélt az Európai Parlamenttől igénybe vehető költségtérítésekkel, illetve a parlamenti asszisztensek alkalmazásával.

Zsolnay: a volt dolgozók és Pécs vezetőinek nyakán a kés

Egy hetük van a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra 2016-ban jogszerűtlenül felmondó dolgozóinak, hogy kifizessék 23 milliós tartozásukat volt cégüknek. A bajba jutott embereket Pécs kormánypárti vezetői tévesztették meg, ők azonban nem vállalják tettük felelősségét.

Atomjaira hullik a Paks-projekt

Ledolgozhatatlan csúszás, bábeli nyelvi zűrzavar, a magyar vállalkozások kiszorulása – kezd kicsúszni a kormány kezéből az ország legdrágább beruházása.

Kósa bizalmasai ma is együtt üzletelnek a csengeri nővel

A miniszter családi jogászának számító, Czeglédy ügyben is kiemelt szerepet játszó Fiák István ügyvéd most is közös ingatlancéget visz a Kósa Lajost ezermilliárddal megvezető hölggyel.
Találatok: [56]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>