language

Akták:

"Földet a gazdáknak" földárverés highlight_off

Helyek:

Hajdú-Bihar megye highlight_off

"Földet a gazdáknak" földárverés

A Kormány a 1666/2015. (IX. 21.) számú határozatban döntött az állami tulajdonú földterületek földművesek számára történő értékesítéséről. A program deklarált célja a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó 3 hektár feletti földek árveréssel történő értékesítése volt helyi gazdák számára. Az árveréseket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet közreműködőjeként a megyei kormányhivatalok és járási hivatalok bonyolították le. Elviekben csak helyben lakó, földművesnek minősülő természetes személyek vehettek volna részt vevőként, de az uniós szabályozás nem tette lehetővé, hogy csak magyar állampolgárok vegyenek részt az árveréseken. Az államot 20 éves visszavásárlási jog illeti meg, továbbá erre az időre az ingatlant elidegenítési és terhelési tilalom terheli. A Magyar Fejlesztési Bank a Földet a gazdáknak program keretében földrészletek megvásárlásának finanszírozására hitelprogramot indított.

2015-ben és 2016-ban 380 ezer hektárnyi állami földet hirdettek meg. Ángyán József elemzései viszont azt igazolják, hogy a birtokok nagy részét néhány Fidesz-közeli nagyvállalkozó nyerte meg. Az árverések mögött az Orbán-Simicska konfliktus volt sejthető, mivel a meghirdetett területek jelentős részét az első Orbán-kormány idején az állam 50 évre bérbe adta a Simicska-közeli csoportok számára. Ezen földek bérleti díja a térségi átlag alatt van és csak 2051-ben lehetett volna rajta emelni. A program megkezdése után nyilvánvalóvá vált, hogy sok helyen Fidesz-közeli üzletemberek váltak földtulajdonossá, ami arra enged következtetni, hogy nem a helyi gazdák tulajdonosi helyzetbe hozása, hanem a párt klientúrájának további erősödése volt a cél. Mészáros Lőrinc és családja ezer hektárnál is több földhöz jutott, de más kormánypárti politikusok és rokonaik is bevásároltak a privatizált állami földekből (mint például L. Simon László, Tiborcz István, Simonka György vagy Szajkó Lóránt).

2018-ban a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Tolna, Baranya, és Fejér megyei ingatlanokat érintően tett bejelentést a Fővárosi Ügyészségen a Földet a gazdáknak programmal kapcsolatos esetleges visszaélések gyanúja miatt. Emellett előfordult alkotmányellenes földvásárlás a Földet a gazdáknak program keretein belül, köztük több Natura 2000 terület értékesítése is. A Földügyi Központ honlapján ma már nem érhetőek el az árverési dokumentumok, azonban az Ángyán-jelentésekből kiderül, hogy az elmúlt tíz évben tovább erősödött a birtokkoncentráció, aminek eredményeképpen jelenleg 120 ezerrel kevesebb agrárgazdaság működik, mint korábban. A program keretében összesen csupán 3758 gazda jutott összesen 9 ezer birtoktesthez, miközben az agrárminiszter kommunikációja szerint 30 ezer földműves jutott birtokhoz. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Épületes húzás Mészáros Lőrinctől, ahogy beszállt a geodétabizniszbe

Mészáros Lőrinc csöndben felvásárolta az egyik legnagyobb múltú magyar geodéziai vállalat felét. Ez nemcsak újabb közbeszerzések besöprésében vagy a milliárdos földbirtokainak gyarapításában segíthet, hanem egy remek helyen fekvő ingatlan sorsát is kijelölheti.

Földárveréseket zsarolással befolyásoló társaság ellen emeltek vádat

Hatósági eljárásban elfogadott vesztegetés miatt vádat emeltek egy 48 éves orosházi férfi és 11 társa ellen, akik földárveréseket próbáltak befolyásolni – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden. A főügyészségi közlemény szerint a férfi és társai pénzt kértek az elővásárlási joggal rendelkező helyi gazdálkodóktól azért, hogy az árverésen licitálással ne emeljék a föld kikiáltási árát.

MSZP-Fidesz nagykoalíció a hajdúsági földárveréseken – itt az új Ángyán-jelentés

A megyei közgyűlés fideszes alelnöke és egy helyi szocialista politikus is a hajdúsági földárverések nyertesei között szerepel. Mindez Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkár legújabb földügyi tanulmányából derül ki.

Pék, reklámügynök, bankár, ügyvéd: ők kaszáltak a nagy földárverésen - megjelent Ángyán új kutatása

Elkészült Ángyán József legújabb jelentése, melyben a Hajdú-Bihar megyei földárveréseket összegezte, és arra a következtetésre jutott, hogy ebben a megyében is a kormányhoz közeli figurák jártak jól. A második Orbán-kormány egykori vidékfejlesztési államtitkára eddig több jelentésben is vizsgálta, hogy mennyire volt eredményes a kormány „Földet a gazdáknak!” nevű, 2015 és 2016 között lebonyolított programja.

Intézményesített földrablás Hajdú-Bihar megyében is

Újabb fideszes földmutyi Kabán

Helyi gazdák helyett Fidesz-közeliek jutottak földhöz Kabán – közölte az MSZP. A fideszesek Hajdú-Bihar megye legjobb minőségű termőterületeit kapták meg.
Találatok: [7]  Oldalak:   1