language

Intézmények:

Földmérési és Távérzékelési Intézet highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Saját törvényét herélné ki a Fidesz

Egy fideszes törvényjavaslat magáncégeknek is megengedné, hogy a nemzeti adatvagyont kezeljék, noha tavaly éppen a kormánypárt hozta tető alá azt a törvényt, amely kimondja, hogy ez kizárólag az állam feladata lehet. A Lázár-féle indítvány akár a Fidesznek kedves udvari beszállítókat is helyzetbe hozhatja.

A kormány megtorolta, hogy leszavazták Ferihegy új nevét

A földrajzi nevekről döntő bizottság több tagját kirúgták munkahelyéről, mert úgy vélték, a kormány által javasolt Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér név bonyolult, és nem menne át a köztudatba.

Megtakarított milliárdos országleltár

Az adófizetők 4,8 milliárd forint megtakarításnak örvendhet azok után, hogy a kormány szerdai ülésén törölte azt a programot, amelynek keretében légi felvételeket készítettek volna az egész országról.

Ejtették a kellemetlenné vált ötmilliárdos légifotóbizniszt

A szerdai kormányülésen törölték az Országleltár projektet. Az ország légi fotózására kiírt ötmilliárdos tenderről az Index írta meg, hogy harmincszor drágább, mint az eddigi hasonló munkák, ráadásul a pályázati feltételeket éppen a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárának régi cégére passzították.

"Alacsonyan szállnak a milliárdok" - "lepacsizott közbeszerzés" miatt akadt ki az LMP

Az állami tulajdonú termőföldek légifotózására kiírt, cégre szabott és csillagászati összeget felemésztő pályázat visszavonatására szólítja fel a vidékfejlesztési minisztert az LMP. "A kelet-európai abszurdba illő körülmények ugyanis korrupciót sejtetnek" - véli a párt.

Az államtitkár excége indult az ötmilliárdért

Beadta jelentkezését a kormány Országleltár projektjének 4,8 milliárd forintot érő közbeszerzési pályázatára Farkas Imre vidékfejlesztési közigazgatási államtitkár korábbi cége. A Geodéziai és Térképészeti Zrt. egy konzorcium tagjaként indult a tárca felügyelete alá tartozó Földmérési és Távérzékelési Intézet által kiírt tenderen.

Ahol a fideszes magánérdek nem számít: állami milliárdok a volt cégeknek

A héten több projekt is nyilvánosságra került, amely kiverte a biztosítékot. Pintér Sándor belügyminiszter egykori cége, a Civil Biztonsági Szolgálat újabb állami megbízást kapott, a CBSZ közel 25 millió forintért őrzi majd a Szerencsejáték Zrt.-t. Jól járt Farkas Imre vidékfejlesztési államtitkár volt cége is, amely egy ötmilliárdos tender egyedüli nyertese lehet.

Az őszi falevelek miatt kell ötmilliárdért újrafotózni az országot

Vidékfejlesztési Minisztérium szerint a dús vegetáció miatt kell újra gyártatni az állami tulajdonú termőföldek légi fotóit az Országleltár projekthez. Az ország mezőgazdasági területeiről ugyan már a vidékfejlesztés rendelkezésére áll egy friss, 160 millióért készíttetett térképészeti fényképkollekció, de azok nyáron készültek.

Ötmilliárdért fényképezteti a kormányzat az országot

Alig másfél hetük van a geodéziai cégeknek arra, hogy ajánlkozzanak az évtized bizniszére. A Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó Földmérési és Távérzékelési Intézet a jól hangzó, Országleltár névre keresztelt, új nemzeti vagyonnyilvántartáshoz az eddig szokásos árak sokszorosáért készíttet térképészeti légifénykép-felvételeket. .
Találatok: [10]  Oldalak:   1