language

Intézmények:

Fidesz highlight_off
Földművelésügyi Minisztérium highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

Szökőpénz - Vagyonokat húznak a Fidesz-közeli közbeszerzési tanácsadók

Az uniós támogatásokra rátelepedett pénzszivattyú több ezer milliárdos hozamából szép summa csorog le a tendergépezet olajozott működését biztosító közbeszerzési tanácsadóknak is. A velük kötött többéves keretszerződések a választások után is lehetőséget adnak az eljárások Fidesz-barát irányban tartására.

Egy játékot kerestünk, és megtaláltuk a legtutibb állami pozíciót

A hungarikum társasjáték nyomába eredtünk, és kettőt is találtunk belőle, igaz úgy tűnik, egyik sem elérhető a nagyközönség számára. Viszont közben felfigyeltünk az egyik legkényelmesebb állami megbízásra, ami szintén a nagyra becsült nemzeti értékeinkhez köthető, és havi pár nap munkáért közel félmilliós fizetés jár érte.

Fellélegezhet, négymilliárdért jön a borok ujjlenyomata

négymilliárd forintot adtunk arra, hogy a Diagnosticum Zrt. tanúsítványokat állítson ki ilyesmiről, írja az MTI. Már fel is készült a tanúsítványok kiállítására a szerencsés cég, most pedig már csak arra várnak, hogy kinek lenne szüksége ilyesmire.

Vadhúst kapott karira a helyettes államtitkár a fideszes iskolaigazgatótól

Az iskola most előkerül vadhúskiadási engedélyei alapján legalábbis az látszik, hogy Dr. Simon Attila István, akkor a Vidékfejlesztési Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős, ma a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerő piacáért felelős helyettes államtitkára, illetve Gúti Zsuzsanna, akkor és most is Simon mellett dolgozó titkárságvezető kaptak karácsony előtt két nappal 20-20 kg vadhúst, 40-40 ezer forint értékben ingyen.

Jól bejáratott fideszes cégekre bízták Fazekasék, hogy megismerjük a magyar mezőgazdaság példátlan sikereit

Fazekas Sándor csütörtökön a parlament honlapján közzétette, az utóbbi egy évben milyen cégekkel és mennyiért kötöttek szerződéseket a minisztériumához tartozó háttérintézmények, és a Mesterházy Attilának küldött válaszból látszik, hogy ők is szívesen alkalmazzák a jól bejáratott, Fidesz-közeli cégeket.

Az agrárminiszter kedvenc ügyvédje nagyot kaszál a földárveréseken is

A Nemzeti Földalap eltitkolta, de az Átlátszó kiderítette, hogy a földművelésügyi miniszter által is foglalkoztatott ügyvédi iroda lett a központi szereplő a földárverések jogi munkáinál. Egyes becslések szerint a tavalyi földárverések közel 860 millió forintot hozhattak a részt vevő ügyvédi irodáknak.

"Hazudott a miniszter" - EU-védettségű földeket is kioszt a Fidesz?

A Földművelésügyi Minisztérium megtévesztette a közvéleményt és hazudott, amikor azt állította, hogy nincs védett terület a termőföld-privatizációval érintett földek között - állítja az LMP.

Fidesz: megdöbbentő, hogy Simon Gábor megúszhatja

A Fidesz szerint jogos társadalmi igény, hogy ha Simon Gábornak, az MSZP volt elnökhelyettesének eltitkolt százmilliói bűncselekményből származnak, akkor a bűncselekmény elkövetőjét büntessék meg.

Lázár: 410 millió állami pénz odaveszett

A Földművelésügyi Minisztériumnak 410 millió forintja ragadt bent az egyik brókercégénél, erre vezetett a kormányzati vizsgálat – jelentette be csütörtökön Lázár János. A miniszter szerint a mostani Quaestor-ügyben mégis a legnagyobb felelőssége nem másnak van, mint az MSZP-nek.

Lenyelték: terepjáró és Sziget-nap a parlagfű ellen adott pénzből

A Fazekas Sándor vezette Földművelésügyi Minisztérium (volt Vidékfejlesztési Minisztérium) átcsoportosította az állampolgárok személyi jövedelemadójának egy százalékából érkezett felajánlásokat, melyeket 177 ezer adófizető parlagfű-mentesítésre szánt 2009-ben. A minisztérium főleg a végkielégítéseket és „likviditási zavarait" rendezte az összegből, de vettek belőle egy új telepjárót és költöttek Sziget-napra is 3 millió forintot.
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>