language

Intézmények:

Fidesz highlight_off
Fót Város Önkormányzata highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Felveszik, de állítólag el is jótékonykodják 6 havi jutalmuk egy részét Dunakeszi vezetői

A fideszes polgármester és mindhárom helyettese 6 havi fizetésüknek megfelelő jutalmat kap Dunakeszin. Az egyik alpolgármester a hvg.hu-nak azt mondta, a bruttó 3-6,6 millió forint egy részét ő és a többiek is nemes célokra fordítják majd, a város büdzséje pedig kibír ekkora kiadást.

Mégsem kap hathavi jutalmat Fót fideszes polgármestere, ő maga vetette le napirendről a javaslatot

Nem is került végül a fóti képviselő-testület elé Vass György fideszes polgármester jutalmazása. A mintegy 6 milliós jutalmat kezdetben megérdemeltnek, indokoltnak tartó polgármester sem erőltette már a dolgot, miután Gulyás Gergely miniszter helytelenítette a magas bónusz kiadását.

Hatmilliós jutalmat kap Fót fideszes polgármestere, de szerinte a megszorítások mellett is jut rá

Hathavi fizetésének megfelelő jutalmat kaphat idén is Fót fideszes polgármestere. Vass György a hvg.hu-nak azt mondta, a spórolás mellett is van közel 6 milliója erre a városnak, ő megdolgozott érte, más is fog kapni – bár kevesebbet –, amúgy meg a pénz nagy részét úgyis eljótékonykodja.

Védett tőzegláp mellé épül Fót mutyicsarnoka

Csaknem egymilliárd forintos beruházásban épülhet meg Fót új sportcsarnoka, amennyiben sikeres lesz a projekt TAO-pályázata. Kis szépséghiba, hogy a legutolsó tervek szerint a 251 milliós önrészt álló és az ingatlant biztosító település csak tanítási időben kora délutánig, illetve évente még mindössze 10 napon használhatná az épületet. Az ingatlan, amire építkezni terveznek, törvény alapján védett láp szomszédságában terül el.

Fóti brókervircsaft: ez lesz a jelentésben!

Elutasította a rendőrség a brókerbotrány fóti szálában tett ellenzéki feljelentést – értesült az Átlátszó. Elkészült ellenben az egymilliárdos helyi brókermutyi ügyében a vizsgálóbizottság részjelentés tervezete, amit ma délután tárnak a képviselőtestület elé.

Kampányfinisben toltak tízmilliókat a képviselő kedvenc iskolájába

Fót önkormányzata évi 35 milliós plusztámogatást szavazott meg egy magániskolának, melynek fenntartó egyesületében az egyik helyi fideszes képviselő is tag. A támogatási határozat előterjesztője is ő volt, miközben a város Waldorf-iskolája egy forintot sem kapott.
Találatok: [6]  Oldalak:   1