language

Helyek:

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

A Nagy Akkubotránytérkép – összegyűjtöttük a gyárak környezetszennyezéseit, baleseteit és szabályszegéseit

Rosszullétek, tűz, robbanás, habzó csatornák, halálos kimenetelű munkahelyi balesetek – az elmúlt másfél évben több alkalommal hallhattunk hasonló híreket az épülő és a már működő akkugyárakról. A beruházások bírálói és az érintett helyiek ezekre is hivatkozva tiltakoznak folyamatosan a beruházások ellen, a kormánypárti politikusok viszont azzal érvelnek, a gyárak a legszigorúbb előírások szerint működnek. Hogy lehetne megelőzni a baleseteket és a súlyos megbetegedéseket? Összefoglalónkban ezen kérdések megválaszolása mellett térképen mutatjuk meg, hol történtek (nyilvánosságra került) balesetek, illetve azt is, hol vannak már, és hol lehetnek még akkugyárak az országban.

Felveszik, de állítólag el is jótékonykodják 6 havi jutalmuk egy részét Dunakeszi vezetői

A fideszes polgármester és mindhárom helyettese 6 havi fizetésüknek megfelelő jutalmat kap Dunakeszin. Az egyik alpolgármester a hvg.hu-nak azt mondta, a bruttó 3-6,6 millió forint egy részét ő és a többiek is nemes célokra fordítják majd, a város büdzséje pedig kibír ekkora kiadást.

Térképre tettük Orbán Viktor épülő akkumulátorgyártó nagyhatalmát

A miniszterelnök 2017-ben beszélt az akkumulátorgyártáshoz fűzött reményeiről, mostanra az ország északi, északkeleti részén el is szaporodtak az ezen a területen tevékenykedő, főleg ázsiai hátterű vállalkozások.

Ők fáztak rá a brókerbotrányokra

A Miniszterelnökség szerint 21 önkormányzat 10,8 milliárd forintja ragadt bent a bedőlt brókertársaságoknál, a Quaestornál, a Buda-Cashnél és a Hungáriánál.
Találatok: [4]  Oldalak:   1