Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Akták:

Főtáv-ügy highlight_off
147.000.000 Ft

Főtáv-ügy

2010-ben a BRFK nyomozást indított a Főtáv Zrt.-vel szemben hűtlen kezelés gyanúja miatt. A rendőrségre érkezett feljelentés szerint a távfűtési cég nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően vett részt egy csepeli lakópark fűtési rendszerének kiépítésében és ezzel 180 millió forint vagyoni hátrányt okozott.  

Nem sokkal később a Főtáv Zrt. nyilatkozatot adott ki, mely szerint a vállalat maga kérte a nyomozás elindítását. A Hír TV Célpont című műsorban elhangzott hűtlen kezelés általi vádak miatt kérte a vállalat a nyomozás elindítását. A nyomozás folyamán kezdetben őrizetbe vették a Főtáv Zrt. vezérigazgatóját, majd hetekkel később szabadon engedték. 

 Az elsőfokú bíróság kimondta: a bizonyítékok alapján nem felel meg a valóságnak, hogy a volt vezérigazgató megtévesztette volna az igazgatósági tagokat, és kár sem érte a Főtávot az ügy miatt.  2016-ban a Fővárosi Törvényszék jogerősen is felmentette Kovács Lajost a vádak alol. 

http://www.origo.hu/itthon/20100526-kekfeny-hutlen-kezeles-miatt-nyomoznak-a-fotavnal.html

https://index.hu/belfold/2016/01/26/felmentette_a_birosag_a_volt_fotav-vezert/

Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>

Felmentette a bíróság a volt Főtáv-vezért

Jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla a csalással és hűtlen kezeléssel vádolt Kovács Lajost, a Főtáv volt vezérigazgatóját - erősítette meg az MTI információját Papp Gábor ügyvéd kedden. A másodfokon eljáró bíróság helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék bűncselekmény hiányára hivatkozó felmentő ítéletét.

Első fok: felmentették a volt Főtáv-vezért

Bűncselekmény hiányában felmentette a csalással és hűtlen kezeléssel vádolt Kovács Lajost, a Főtáv volt vezérigazgatóját hétfőn kihirdetett elsőfokú határozatában a Fővárosi Törvényszék.

Vádat emeltek a volt Főtáv-vezér ellen

Vádat emeltek K. Lajos és hét társa ellen a Főtáv Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos büntető ügyben, különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt, tájékoztatta lapunkat a Fővárosi Főügyészség Kiemelt és Gazdasági Ügyek Osztálya.

Nyomoznak Tarlós egyik főembere ügyében is

Kilenc, 2002 és 2007 között kötött főtávos marketingszerződést vizsgál a BRFK. A szerződéseket korábban egy belső revizori vizsgálat és egy jogi audit is fölöslegesnek és érthetetlenül drágának találta a Főtávnál.
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>