language

Akták:

Főtáv-ügy highlight_off
147.000.000 Ft

Főtáv-ügy

Főtáv-ügy

2010-ben a BRFK nyomozást indított a Főtáv Zrt.-vel szemben hűtlen kezelés gyanúja miatt. A rendőrségre érkezett feljelentés szerint a távfűtési cég nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően vett részt egy csepeli lakópark fűtési rendszerének kiépítésében és ezzel 180 millió forint vagyoni hátrányt okozott.  

Nem sokkal később a Főtáv Zrt. nyilatkozatot adott ki, mely szerint a vállalat maga kérte a nyomozás elindítását. A Hír TV Célpont című műsorban elhangzott hűtlen kezelés általi vádak miatt kérte a vállalat a nyomozás elindítását. A nyomozás folyamán kezdetben őrizetbe vették a Főtáv Zrt. vezérigazgatóját, majd hetekkel később szabadon engedték. 

 Az elsőfokú bíróság kimondta: a bizonyítékok alapján nem felel meg a valóságnak, hogy a volt vezérigazgató megtévesztette volna az igazgatósági tagokat, és kár sem érte a Főtávot az ügy miatt.  2016-ban a Fővárosi Törvényszék jogerősen is felmentette Kovács Lajost a vádak alól. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [20]  Oldalak:   <<  <  1 2

A Főtáv a Villamos Műveket is feljelentette

Előzetes letartóztatásba való kerülése előtt több milliárd forintos kárt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója – tudta meg a hvg.hu.

A Főtáv-vezér lekapcsolásának háttere

Egy cégvásárlás miatt került előzetes letartóztatásba a Főtáv vezérigazgatója, jóllehet a vitatott ügylet vizsgálatát előzőleg ő maga kérte az ügyészségtől.

Meggyanúsított vezetője ártatlanságát bizonygatja a Főtáv

A Főtáv tagadja, hogy a cég szerdán őrizetbe vett vezérigazgatója, Kovács Lajos hátrányos szerződéseket kötött volna. Ugyanakkor a cég egy csütörtöki közleményében azt állította, hogy már maga is kérte a kérdéses ügy kivizsgálását.

Rács mögött a Főtáv-vezér is: 180 milliós hűtlen kezelés a gyanú

Kovács Lajost a cég székházából vitték el a rendőrök. Egy csepeli lakópark távhőrendszerbe való bekötése kapcsán 180 milliós vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Az ügyben gyanúsított a főváros parkolási cégének vezetője is.

Nem tudják a Főtávnál, miért vitték el a vezérigazgatót

A Főtáv Zrt. vezetése számára nem világos, milyen ügy kapcsán, s milyen célból vitték el a rendőrök Kovács Lajos vezérigazgatót - értesült a HavariaPress. A cég tudatja, hogy vezérigazgató esetleges akadályoztatása esetén két vezérigazgató-helyettes biztosítja a társaság zavartalan működését.

Nem voltak fővárosi "kapcsolattartói" a Főtávnak a vezérigazgató szerint

Hagyó Miklóssal csak normál hivatali kapcsolata volt a Főtávnak, a cégnél nem fordultak meg önkormányzati kapcsolattartók, a Hír TV-ben elhangzott, egyebek mellett a hűtlen kezelés gyanúját felvető értesülések cáfolatát pedig a vezérigazgató már eljuttatta az ügyészséghez - ezt állították a Főtáv Zrt. vezetői csütörtöki sajtótájékoztatójukon, ahova nem engedték be a társaság ügyeivel foglalkozó műsor stábját.
Találatok: [20]  Oldalak:   <<  <  1 2