language

Lapok:

Helyek:

Franciaország highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

"Le Pennek vissza kell fizetnie a jogtalanul felvett uniós pénzeket"

Nincs szükség az Európai Parlament (EP) azon döntésének felfüggesztésére, amelynek értelmében a francia Nemzeti Front (FN) három képviselőjének, köztük Jean-Marie Le Pen korábbi pártelnöknek vissza kell fizetnie az asszisztenseik után jogtalanul felvett uniós pénzeket - mondta ki csütörtökön az Európai Unió Bírósága.
Találatok: [1]  Oldalak:   1