language

Személyek:

Fürst György highlight_off

Kulcsszavak:

protekció highlight_off

Fürst György

Fürst György a VI. kerület volt szocialista alpolgármestere. Politikai karrierjét a Baloldali Ifjúsági Társulásban kezdte, ezért Terézváros polgármesterének lett a titkára 1994-ben. Ellenzéki évek után 2002-ben az MSZP megszerezi az önkormányzatot, Fürst pedig vagyongazdálkodási alpolgármester lesz. 2006-ban hivatalosan kiszállt a politikából, és üzletemberként folytatta tovább karrierjét, a Centrum Parkoló Kft. ügyvezetője lett, amely számos budapesti kerületben bonyolította a parkolásidíj-fizetés rendszerét. A vádhatóság szerint Fürst és társai bő másfél milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az önkormányzatnak, ennyi volt az általa kezdeményezett kerületi ingatlanok eladásával veszélyeztetett érték. Az ügyben perújítási eljárás után 2024-ben született első fokú ítélet, melyben bűnösnek találta a bíróság Fürst Györgyöt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben, ezért halmazati büntetésként 6 év 6 hónap börtönt és 25 millió forint pénzbüntetést szabtak ki rá, ugyanakkor a sikkasztás bűntette vád alól felmentették.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

A Pharaon-ügy miatt megromlott Orbán Viktor és a tiszteletbeli jordániai konzul kapcsolata

A korábban a miniszterelnök bizalmát élvező Zaid Naffa tiszteletbeli jordániai konzul az Átlátszó értesülései szerint a Pharaon-affér óta kerüli a nyilvános rendezvényeket, így az olyan diplomáciai eseményeket is, amelyeket kifejezetten a konzulok számára rendeznek. Maga a cím sokak számára csak presztízs, ami például bemutatkozáskor jól hangzik, de a korábbi botrányok miatt már nem cseng olyan jól, mint évekkel ezelőtt. Bemutatjuk a tiszteletbeli konzulokat.

Meddig tartható még Rogán Antal? (II.)

Rogán Antal feltalálótársainak cégére szabhatta a kormány a pénzügyi szektor informatikai rendszereinek ellenőrzését, amivel újabb állami milliárdok juthatnak a Miniszterelnöki Kabinetiroda fura urának üzleti és baráti körébe. De Rogán nevével nemcsak a forradalminak aligha nevezhető találmány, s az akörül kiépülni látszó cégháló, hanem egy sokkal nagyobb korrupciógyanús hálózat is fémjelezhető mára. A polgármesterként, Fidesz-frakcióvezetőként, ma pedig kabinetminiszterként is botrányról botrányra egyre feljebb jutó politikus továbbra is élvezi miniszterelnöke bizalmát, de minden nappal egyre súlyosabbá válik a kérdés: meddig tarthatja még Orbán Viktor az oldalán Rogánt.
Találatok: [3]  Oldalak:   1