language

Intézmények:

Honvédelmi Minisztérium (HM) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [701]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

A honvédelmi miniszter úgy csinál, mintha a Gidrán-gyárhoz nem lenne köze az államnak

Augusztus végi cikkünk nyomán Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő kérdezte meg Szalay-Bobrovniczky Kristóftól, hogy mi a helyzet a kaposvári Gidrán-gyárral, amiről megírtuk, hogy látszólag nem működik. Vadai rákérdezett arra is, hogy miért tűntek el a török járművek a honvédségi beszerzésükben közreműködő HT Division Zrt. honlapjáról, és egyáltalán miért titkosította a kormány 30 évre a Gidrán-projektet. A honvédelmi miniszter azonban nem mondott se igent, se nemet arra, hogy meghiúsult-e a beruházás, és a többi kérdésre sem adott választ. Csupán annyit közölt, hogy az Orbán- és Erdogan-közeli oligarchák tulajdonában lévő közvetítőcég „az államtól függetlenül hozza meg döntéseit” – mintha a kormánynak semmi köze nem lenne a közpénzből vett Gidránokhoz, amiket korábban fontos honvédségi fejlesztésként reklámoztak.

Honvéd középiskola és kollégium épül 8,5 milliárd forintból Hódmezővásárhelyen

Orbán Viktor miniszterelnök 2017-ben ígérte meg, hogy Hódmezővásárhelyen egy új honvéd középiskola és kollégium lesz állami támogatásból. Az intézmény első évfolyama a tavalyi tanévben el is indult egy meglévő honvédségi épületben, most pedig kiderült, hogy az új ingatlanok nettó 8,5 milliárd forintért épülnek fel a Honvédelmi Minisztérium megbízásából. A kivitelezésre kiírt eljárásnak azonban se a tárca honlapján, se a magyar közbeszerzési adatbázisban nincs nyoma, csak az európai uniós tenderértesítőből derült ki a beruházás, amit az Épkar Zrt. nyert el.

Nagy a csend a kaposvári Gidrán-üzemnél, a közvetítőcég honlapjáról el is tűntek a török járművek

Úgy tűnik, Kaposvár csupán epizódszereplő lesz a „Magyar Hadiipar Felvirágoztatása” című NER-színjátékban. A korábban ideígért háromszáz munkahely, több tízmilliárdos beruházás a jelek szerint megfeneklett. A kaposvári telephelyen ugyanis nem látni túl sok nyomát intenzív munkavégzésnek, a HT Division Zrt. honlapjáról és Facebook-oldaláról pedig eltűntek a pár hete még égre-földre ajnározott Gidránok. Kérdéseinkre sem a járművek 30 évre titkosított beszerzésében közreműködő cég, sem a Honvédelmi Minisztérium nem válaszolt.

Rogán minisztériuma túlköltekezett az első félévben, de sehol nincs Lantos Csabához képest

Az első félévben a költségvetésben szereplő 72 úgynevezett kiadási előirányzat összesen 20 686,8 milliárd forintot költött el. Ezek között a kiadási előirányzatok között szerepelnek a minisztériumok, az országgyűlés és az elnöki hivatal, a független állami szervek, mint a számvevőszék, a bíróságok, ügyészségek, de például az állami vagyon kezelésével kapcsolatos kiadások, a helyi önkormányzatok támogatása vagy az egészségügyi és nyugdíjalap kiadásai is megjelennek benne. Ezek a költségvetési törvény értelmében összesen 42 813,28 milliárd forintot költhetnének el ebben az évben, vagyis félévkor a kiadások összességében 48,3 százalékon álltak. De ezen belül nem meglepő módon hatalmas szórások vannak.

A miniszternek kellett a kilátás: így lett földönfutó a százéves Hadtörténeti Múzeum

Hosszú hányattatás vár a Hadtörténeti Múzeumra, amit azért költöztettek ki Kapisztrán téri épületéből, mert Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter mindenképpen a Budai Várba akart költözni. A múzeumot csendben bezárták, azóta szétszórt telephelyeken, időszakos kiállításokkal működik, és a jelek szerint hosszabb időre Székesfehérvárra kerülhet. A vidékre költöztetés ellentétes az alapítói szándékkal, valamint a múzeum érdekeivel is. Ilyen banális okból még nem nagyon tettek tönkre fontos nemzeti kulturális intézményt.

Titkolja a kormány, hogy mit ettek-ittak Szijjártóék 5,5 millióért a kairói repülőúton

Komjáthi Imre MSZP-s országgyűlési képviselő május közepe óta próbálja kideríteni, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter és a vele utazó 49 fős üzleti delegáció a 2022. februári Kairó-Manáma úton pontosan mit fogyasztott a honvédségi repülőgép fedélzetén 5,5 millió forint közpénzért. Ezt azonban sem a Külügyminisztérium, sem a Honvédelmi Minisztérium nem tudja, vagy nem akarja neki elárulni. De megnyugtatták, hogy minden szabályos volt.

Mészáros Lőrinc gyerekeitől is kapott pénzt a Fradi

Nem kevés dotációt adtak egyik cégükön keresztül a Ferencvárosi Torna Clubnak, amit az egyesület az utolsó fillérig el is költött.

Tízmilliárdokat ad a kormány a várpalotai hadiipari komplexumra

Főleg német és osztrák cégek gyártanak majd lőszert. A magyar állam most a környezetet alakítja ki ehhez több mint 20 milliárd forintért.

722 milliárd forint közpénzt költött el a kormány a Covid alatt közbeszerzés nélkül

Jogerősen pert nyert a Belügyminisztériummal szemben a K-Monitor, ennek köszönhetően egy 1464 soros táblázatból derülnek ki a koronavírus kapcsán elköltött közpénzek útjai. Az uniós vakcinabeszerzéseket szerepeltetik a kiadások között, de a kínai és orosz oltóanyagok ára kimaradt. Az viszont látható, mennyi ment el maszkra, vagy éppen az 5 milliárdból felépült kiskunhalasi járványkórház állagmegóvására.

160 milliós osztalékot vett ki a cégéből a katonai titkosszolgálatot irányító új államtitkár

Az egykori diák-érdekképviseleti vezetőből lett evangélikus lelkész májustól államtitkár a HM-ben, feladata a katonai titkosszolgálat felügyelete. Ám az államtitkári fizetése eltörpül vállalkozása jövedelme mellett, hiszen a tavaly újra nyereséges cégéből 160 milliós osztalékot vett ki.
Találatok: [701]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>