language

Személyek:

Garancsi István highlight_off

Intézmények:

Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Garancsi István

Garancsi István (Mátészalka, 1965. november 30. –) magyar üzletember, a Videoton FC labdarúgó-csapat tulajdonosa, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke, a NAV online pénztárgépeihez SIM-kártyát szállító Mobil Adat Kft. többségi tulajdonosa.A Forbes 2023-as összeállítása szerint ő az ország 12. leggazdagabb embere. A MET-csoport révén érdekelt a magyarországi gázkereskedelemben, a Market Építő Zrt. pedig az építőiparban tarol: a cég az egyik leggyakoribb nyertese az állami közbeszerzéseknek. Hozzá köthető például a Kopaszi-gát melletti területen 2017-ben megkezdődött BudaPart projekt: a beruházás keretében lakó- és irodaépületek, valamint szórakoztató negyed épül Lágymányoson, illetve itt húzták fel a 120 méteres MOL-felhőkarcolót is,  amely világörökségi szakemberek szerint a budai panorámát is veszélyeztetheti. Csányi Sándor és Hernádi Zsolt mellett Garancsi érdekeltségébe tartozik az az – egykori Habsburg-rezidencia átalakításával létrejövő – tihanyi luxusszálló-beruházás is, amelyet 11 milliárd forint közpénzzel támogatott meg a Magyar Turisztikai Ügynökség. Andy Vajna halála után a Garancsi és Szalay-Bobrovniczky Kristóf tulajdonában lévő LVC Diamond Kft. szerezte meg a Las Vegas Casino-csoportot: az öt fővárosi kaszinóval együtt így Garancsihoz került a 2056-ig érvényes kaszinókoncesszió is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Tóparti villákat terveznek a volt zánkai MÁV-üdülő helyére, Nagy Márton árnya is felsejlik a háttérben

„Klasszikus balatoni villák” épülhetnek a volt zánkai MÁV-üdülő tóparti területén, amit 2022-ben adott el az állam. A 16 ezer négyzetméteres ingatlan tavaly nyáron két – tulajdonosait rejtegető – magántőkealap érdekeltségébe került. A kisebbségi tulajdonos hátterében a gazdasági miniszter testvérének köre tűnt föl. A többségi tulajdonos pedig a Nagy Márton felügyelte MFB Csoport által tízmilliárdokból indított városi tőkealapok összevonásából jött létre.

Svábhegy, Andrássy út, Vár: így játszották át a Tiborcz-körnek az állam volt csúcsingatlanjait

Az állam úgy adta el az elmúlt években a Svábhegy maradékát, az Andrássy út egyik legnagyobb palotáját és a magyar műemlékvédelem jelképét, hogy ezeket most részben maga veszi vissza (vagy fejleszti), de persze nem a „köz”, hanem a Tiborcz-kör javára – szúrta ki a Válasz Online. A magánosítási folyamat konkrét győztese a miniszterelnök vejével összeépült Central European Ingatlanalap – a közbeiktatott kulcsfigura pedig Jellinek Dániel volt. Mellékszereplők: Garancsi István, Balásy Gyula és Tasnádi László. Perverz privatizáció á la Orbán-kormány, legújabb fejezet.

Atombiztos posztok: nem semmi káderkeringőt vezényelt le Orbán pár nap alatt

A mindenkori kormánytól független, a mostanihoz viszont nagyon is kötődő vezéreket kapott a napokban az atomhivatal és a koncessziós hatóság. Orbán Viktor az MVM élén is cserét kért, hogy az energetikai óriást még a választások előtt új pályára állítsák.

Golyóálló leplekkel védhetik Ádert: furcsa beszerzések a Készenléti Rendőrségnél

Budaörsi ikerházat, limuzin osztályú Audi A3-asokat, de húsz lövedékálló lepelt is beszereztek a rendőrök, több mint 8 milliárd forint sorsát mutatja be egy nyúlfarknyi lista.

10 sukorónyi ingatlanpanama a Lágymányosi hídnál

A kormány tudtával legalább tízmilliárdos kár érhette a költségvetést egy délpesti telekfelvásárlás során. Hadházy Ákos szerint az állam Orbán Viktor barátjának ingatlanüzlete miatt mehetett bele egy döglött projekt drága megvételébe.

Egy kicsit nem figyeltünk oda és 170 millióval drágább lett a budapesti vizes vb

Az uniós közbeszerzési értesítőben szombaton megjelent hirdetmény szerint 135 millió forinttal többe, 38 milliárd 365 millió helyett 38 milliárd 500 millió forintba kerülnek a 2017-es vizes világbajnokság megrendezéséhez szükséges uszodakomplexum tervezési, építési, szerelési munkái, valamint az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások. A pályázatot Garancsi István cége, a Market nyerte el. A projektet az államkasszából fizetik, EU-s segítség nincs benne.

Na ki kapta a legtöbb közbeszerzéses megbízást 2014-ben is? Szeretnénk így háborúzni Orbán Viktorral!

A 2014-es év megint a Fidesz-közeli cégek éve volt. Az Átlátszó 6 cég összesen 140 milliárd forint értékű nyertes közbeszerzését nézte át, az adatokból pedig kiderült: a legjobban ezúttal is a Közgép járt, amely partnereivel közösen 2014-ben 93 milliárd forint értékű megbízást kapott. Nem volt oka a panaszra a kormány kedvenc médiaügynökségeként emlegetett I.M.G.-nek sem, amely közel 10 milliárd forintról írhatott alá szerződéseket. Jól teljesítettek azok a vállalatok is, amelyek az év közepén kerültek a miniszterelnök barátjához, Garancsi Istvánhoz, a Market Építő Zrt. például 7,5 milliárd forintnyi állami megrendelést kapott.

Hogyan lett a 8-ból 50 milliárd forint? – Így kúsztak az egekbe a vizes-vb költségei

Amikor idén márciusban Orbán Viktor bejelentette, hogy 2021 helyett már 2017-ben Budapest rendezi a vizes-vb-t, kiderült, valójában mit vállalt a főváros és az ország. A rendezési jog elnyerése óta addig eltelt másfél évben egyetlen kapavágás sem történt a helyszínnek szánt Dagály területén, pedig eredetileg is 2017-re kellett volna elkészülnie a tervezett hatalmas uszodának.

Közel 40 milliárd forintért építhet uszodát Garancsi cége a vizes vb-re

Üzemeltető céget jegyeztetett be és csaknem 40 milliárdos munkával dobta meg a miniszterelnök barátja, Garancsi István cégét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő – az állam készül a 2017-es vizes világbajnokságra. Garancsi más frontokon is tovább nyomul, bankjáé lett például Töröcskei lízingcége.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>