language

Kulcsszavak:

gazdálkodás highlight_off

Lapok:

Inforádió highlight_off

Inforádió

Az InfoRádió Magyarország első hírrádiója, amely a hét minden napján 15 percenként jelentkezik friss budapesti, országos és nemzetközi hírekkel. Sugárzása 2000 októberében indult Budapesten. A 61 millió forintos alaptőkéből Mészáros László 70 százalékkal, Heltai Péter 10 százalékkel, a Mészáros érdekeltségébe tartozó Budapesti Kommunikációs Rt. (a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolát működtető cég) pedig 20 százalékkal részesedett. 2002-ben a Willow 5 Vagyonkezelő Rt. (amely a könyvvizsgáló Mundweilné Csőke Éva tulajdona) 26,47 százalékos tulajdonrészesedésével a többiek részesedése csökkent. 2005-ben Mészáros kivásárolta Heltai Pétert és saját üzletrészét is az általa képviselt londoni székhelyű Achilles Trading Ltb.-be vitte át. 2006-ban a rádió elindította internetes hírportálját. 2008. március 12-én került a Nobilis Kristóf érdekeltségi körbe tartozó Central European Media & Publishing Zrt. (CEMP) 100%-os tulajdonába, a CEMP később Spéder Zoltán érdekelrségébe került. 2012-ben új, közösségi frekvenciára került a rádió mert az addigi frekvencia sugárzási díját nem tudta fizetni. Miután Spéder eladta médiaérdekeltségeit, így a CEMP-X Online Zrt.-t és az  Inforádió Kft., az Inforádió tulajdonosa Módos Márton 881 Media Invest Kft.-je lett. Módos 2001 óta az InfoRádió Kft. ügyvezetője, egyben 2002 júniusa óta a hírrádió, 2006-os indulása óta pedig a hírportál főszerkesztője is.  Bár Módosnak máig is erősek a Fidesz-kapcsolatai, részben annak is köszönhetően, hogy egykoron maga is képviselőjelöltje volt a mai kormányzópártnak, illetve az  első Fidesz-kormány idején az állami ÁPV Rt. kommunikációs igazgatója volt, de az InfoRádiót alapvetően BBC-szerű, pártsemleges működésre törekvő rádióként tartják számon.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [34]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Papcsák Ferenc: Ki kell derülnie, hogy az elmúlt nyolc évben hogyan gazdálkodtak az állami forrásokkal

Ki kell derülnie, hogy az elmúlt nyolc évben mi történt az állami forrásokkal - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az elszámoltatási és korrupcióellenes kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos.

A kevesebb képviselő nem jelent kisebb korrupciót

A Transparency Internationalnek nincs külön kutatása arról, hogy az önkormányzatok mennyivel korruptabbak az államigazgatás egyéb szféráinál, ám szétaprózottságuk miatt nehezebb is vizsgálatuk - mondta az InfoRádiónak a szervezet jogi tanácsadója.

Feltárná a korrupciógyanús ügyeket a Fidesz

A BKV-és és az FKF-es botrány után Gyurcsány Ferenc a sukorói ügyben tett kihallgatása is bizonyítja, hogy az elmúlt nyolc év a korrupcióról szólt - mondta a Fidesz elnöki stábjának igazgatója, aki mai sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a Fidesz minden ilyen esetet kivizsgál.

Tarlós: A BKV-nál történtek nem egyedi esetek

A korábbi gyógyfürdőbotrány és a mostani Fővárosi Közterület Fenntartóval kapcsolatos ügyek kirobbanása után már bizonyos, hogy a BKV-nál történtek nem egyedi esetek - mondta a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Zuschlag János útja az ifjú szocialistáktól a bírósági ítéletig

2000. és 2006. között a Zuschlag Jánoshoz kötődő civil szervezetek működő szervezetként feltüntetve magukat, támogatási kérelmeket nyújtottak be az ifjúsági tárcához, annak jogutódjaihoz, továbbá a Nemzeti Civil Alapprogramhoz és Budapest Önkormányzatához.

Ügyvédje szerint nem tett politikusokra terhelő vallomást Mesterházy Ernő

Mesterházy Ernő ügyvédje cáfolta kedden az MTI-nek azokat a sajtóinformációkat, miszerint védence egy jobboldali, illetve egy baloldali politikusra tett volna terhelő vallomást.
Találatok: [34]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>