language

Kulcsszavak:

gazdálkodás highlight_off

Akták:

TAO-pénzek highlight_off

TAO-pénzek

TAO-pénzek

Az Orbán-kormány a társasági adó szabályozásának (1996. évi LXXXI. törvény) átalakításával lehetőséget teremtett arra, hogy az adózók az alábbi kedvezményezett célokra tegyenek felajánlást:

  • a) filmalkotás támogatására

  • b) előadó-művészeti szervezet támogatására (2018-ig)

  • c) látvány-csapatsport támogatására. 

2014-ben 17 milliárd volt a magyar színházi élet TAO-bevétele, ami Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója szerint nem azokhoz jutott, akik meg is érdemelnék, és rászorulnak, hanem azokhoz, akik ügyesek. A szakmai szervezetek a TAO-rendszer újragondolását, a pályázati folyamat nagyobb nyilvánosságát tartották kívánatosnak. 

2018-ban a kormány bejelentette: a visszaélések és egyenlőtlenségek miatt megszünteti előadó-művészeti szervezetek tao-támogatását és a támogatások elosztása a kormány elbírálása alá kerül. Bár Gulyás Gergely kijelentette, miszerint „a kulturális támogatás nem politikai alapon történik”, látható, hogy a kultúrtao eltörléséből a kormányközeli kulturális intézmények profitáltak, miközben rengeteg független színházi társulat jövője vált kérdésessé. Bár érkeztek ígéretek ígért a kieső támogatások kompenzációjára, ennek elosztása szintén egyenlőtlenre sikeredett: a Nemzeti Színháznak – nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítését követően – a jegybevétele után 76 millió forintra jogosult összeg helyett eredetileg ennek több, mint tízszeresét (800 millió forintot), végül “csupán” ötszörösét (400 millió forintot) ítélte meg az EMMI. 

A sportcélú támogatás utáni adókedvezmény (az adózás előtti eredményt csökkentő) igénybe vétele 2012 óta folyamatosan növekszik. A Transparency International 2015. októberi jelentése szerint a látványsportágak átláthatatlanul jutottak négy év alatt 200 milliárd forint támogatáshoz. A tanulmány szerint a TAO-támogatásokon keresztül folyósított pénzek a kormány állításával szemben nem magánadományok, hanem közvetett állami támogatások - így kezeli azt az Európai Bizottság is. A 200 milliárd forintból 75 milliárdot a labdarúgás kapott, a legnagyobb nyertes pedig a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány, mely úgy kapta meg ennek a 12%-át, hogy összesen 1100 klub osztozott a pénzen. A felcsúti stadion 3,1 milliárdos költségvetéséből 2,55 milliárdot fedezett a TAO-támogatás, a G7 összesítése alapján pedig 2021-ig összesen 35 milliárd adóforint érkezett támogatás formájában az alapítványhoz. Bár Felcsút kiemelkedik a TAO-támogatások tekintetében, a Seszták Miklóshoz köthető Várda Sport Egyesület és a Tállai András-féle Mezőkövesd Zsóry FC is jelentős TAO-támogatásokkal gazdálkodhat. Mindez bizonyítéka annak, hogy a politika összefonódik a sporttal, hiszen a látványcsapatsportok szövetségeit politikusok irányítják, ráadásul a támogató cégek kiléte is ismeretlen marad. Okkal feltételezhető, hogy ezek a gazdasági szereplők nem jótékonykodásból, hanem politikai kapcsolataik okán csatornázzák a sportba az amúgy a költségvetésbe befizetendő társasági adójukat.

A kritikák ellenére 2016 őszén a Nemzetgazdasági Minisztérium sürgősséggel beterjesztett és megszavazott törvénymódosítása szerint ezentúl adótitok, hogy ki mire kapott adókedvezményt, illetve adótitok lesz az összes olyan felajánlás is, amelyek leírhatóak az adóból. Egy 2016 októberi bírósági ítélet nyomán ugyanakkor a TAO-kedvezmény közpénznek számít, amivel el kell számolnia a felhasználójának.

A kormány a 2016-os évre mindössze 64-69 milliárd forint társaságiadó-veszteséget tervezett a költségvetési törvényben, ehhez képest a látvány-csapatsport támogatás adóvesztesége két éve 135 milliárd forintot tett ki. Vagyis a TAO-támogatások eddigi rekordévében a tényleges adóveszteség kétszeresen felülmúlta a tervezett mértéket. Míg idehaza tagadta, addig Brüsszelben elismerte a magyar kormány, hogy a látvány-csapatsport támogatási rendszer állami pénzből működik. 2011-2021 között a TAO-rendszernek köszönhetően a költségvetési összegeken felül még 1107 milliárd áramlott a sport területére.

Az aktaszöveg alapját a Civitas Intézet által kiadott Fekete Könyv - Korrupció Magyarországon 2010-2018 c. kötetben megjelent esetleírás adja, melynek elkészítésében e sajtóadatbázist használva a K-Monitor Egyesület is közreműködött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [55]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Milliárdos tao-bukta. Az orosházi kézilabda-egyesület összeomlása

Kamatokkal együtt 1,3 milliárd forintot kellene visszafizetni a tao-támogatások szabálytalan felhasználása miatt az orosházi férfi kézilabdaklubnak, amely már 2022 nyarán visszalépett a bajnokságtól. Az illetékes államtitkárság vizsgálódik, a NAV nyomoz, felelősök egyelőre nincsenek.

Milliárdos károkozás? Folyik a felszámolás és a nyomozás az orosházi kézilabdaklub ügyében

Az adóhatóság tucatnyi végrehajtási határozata után a Gyulai Törvényszék megindította a felszámolási eljárást a jelentős tartozást felhalmozó Orosházi Férfi Kézilabda Sportegyesület ellen. A NAV elismerte, hogy nyomoz, míg a kézilabda szövetség és a sportállamtitkárság mindent ellenőriz. A követelések és a rendelkezésre álló források köszönőviszonyban sincsenek egymással. Akár milliárdos lehet a károkozás mértéke

Már látni a jövőt. Foci az Orbán-világban és utána

Oly mértékben függ anyagilag a kormánytól a magyar foci, hogy a legkisebb változás is bedöntheti a sportágat – legyen akár az csupán egy rosszul végződött ­házasság, hogy egy esetleges kormányváltást már ne is említsünk

Furcsa számlákat emleget Pikó András a káptalanfüredi gyermeküdülő ügyében

Pikó András jelenlegi józsefvárosi polgármester és Kocsis Máté, a kerület korábbi polgármestere évek óta háborúban állnak egymással, részben az önkormányzathoz tartozó káptalanfüredi gyermeküdülő fejlesztésének ügye miatt. Korábban bosszúhadjáratokkal vádolták egymást, a háború legújabb fejezetében pedig Pikó arról írt szerdai Facebook-bejegyzésében, hogy szerintük „megdöbbentő eljárást” tártak fel a kerület gazdasági szakemberei

A DK szerint Schadl miatt nem jutnak hozzá a felcsúti fociakadémia eltitkolt költéseihez

A DK a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány TAO-költéseire lett volna kíváncsi, de szembejött Schadl György.

Közpénz, erő, egyetértés: nyert annyit az FTC az európai kupákban, hogy meglenne az állami támogatás nélkül?

Több, mint 3,5 milliárd forintot nyert a Ferencváros azzal, hogy a legjobb 16-ba jutott az Európa Ligában, nem csoda, hogy sokan fölvetik: most már talán meg lehetne oldani állami pénz nélkül is a klub működtetését? A válasz nem egyszerű, már csak azért sem, mert nehéz követni, pontosan mennyi is az államtól vagy az állam közvetlen közeléből érkező bevétel. Összegyűjtöttük, amit a hivatalos adatok alapján tudni lehet.

Akkora ledfalat vettek, hogy használni sem tudják

Luxuscikkekre és utazásokra költhettek összesen 450 millió forint közpénzt a második kerületi Sport Kft-nél még az előző, fideszes vezetésű önkormányzat alatt, 2016 és 2020 között. Írta meg a 24.hu egy könyvvizsgálói jelentésre hivatkozva. Az önkormányzati cég 200 millióért vett például LED falat, ami nagyobb, mint a sportuszoda fala, így nem is tudják használni. A rendőrség nyomoz, de még senkit nem hallgattak ki.

Korábban 1,5 milliárdot költöttek a szigetszentmiklósi stadionra, azóta a műfüves pályák is eltűntek

A korábbinál is elhagyatottabb az a terület Szigetszentmiklóson, ahová a tervek szerint egy stadion épült volna, és aminek építését 2018-ban félbehagyták, miután már 1,5 milliárd tao támogatást költöttek rá – derül ki Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő Facebook-videójából. Már a korábbi műfüves pályák sincsenek meg.
Találatok: [55]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>