language

Helyek:

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Lázár János: kastély-örökbefogadási programot indítunk - bárki kérhet magának egy kastélyt

Az OTP-nek, a Molnak, a Richternek és más nemzetközi háttérrel is rendelkező vállalatoknak felajánlják, hogy néhány megmentésre érdemes kastélyt fogadjanak örökbe. „Felajánlják”, hogy ingyenesen magánkézbe vegyék az állami tulajdonú kastélyokat és kúriákat.

Változtattak a terveken, 2 milliárddal drágul a Tisza-kastély felújításának első üteme

Tavaly ősszel a kormány minden indoklás nélkül 4 milliárd forinttal megemelte a geszti Tisza-kastály felújítására szánt keretet. Akkor nem lehetett tudni, hogy miért, de a közbeszerzési értesítőből most kiderült: módosítottak az eredeti terveken, és egy későbbre tervezett munkát előre hoztak. Ezzel azonban a kiadások is megnőttek, méghozzá 2 milliárd forinttal. Egyúttal a határidők is módosultak: másfél helyett nagyjából három évig tarthat az építkezés.

Tovább csúszik a geszti kastély felújítása, de azt sem tudni, mi lesz a sorsa

Lázár János győzelmi jelentésbe csomagolva ismerte el, hogy csúszik a geszti Tisza-kastély felújítása, de az sem egyértelmű, hogy mire fogják használni, ha elkészül.

Hűbérként osztogatná Lázár János az uniós és állami pénzből felújított kastélyokat

Még kormánypárti körökben is ellenérzéseket váltott ki Lázár János legújabb törvénytervezete, amelynek alapján az építési miniszter saját döntésével, bárkinek a kérésére ingyen tulajdonba adhatná az ország legszebb kastélyait.

Továbbra sem tudni, befejeződik-e határidőre a geszti Tisza-kastély felújítása

Sem a beruházó állami projektcég, sem a leendő tulajdonos református egyház nem válaszol arra, elkészül-e időben a rekonstrukció, illetve mi lesz a sorsa a 11 milliárdból megújuló épületnek.

A megszorítások közepette kap újabb 4 milliárd forintot a geszti Tisza-kastély

Indoklás sem szerepel abban a friss kormányhatározatban, ami szerint az Orbán-kabinet a geszti Tisza-kastély felújítása első ütemének költségét 6,9-ről közel 11 milliárd forintra növeli. A pénzügyminiszteren kívül Lázár János építési és beruházási miniszter a felelős, akinek kormánybiztossága alatt folyamatosan csúszott és drágult a projekt.

Kínos történeteiket is szeretnék feledtetni a kormányhoz közel álló hobbivadászok

Ám ehhez csak egyet nem tettek meg: hogy másoknak engedjék át a nyerő lőállásokat. A prominens Stüszik már a vadászati világkiállítás előtt is számos bakot lőttek, miközben a vadászszakma jelentős része a munkáját végzi.

A WHB 5,5 milliárd forintért újítja fel a geszti Tisza-kastélyt, ami aztán a református egyházé lesz

Nettó 5,5 milliárd forintért újíthatja fel a Békés megyében található geszti Tisza-kastélyt a West Hungária Bau (WHB) vezette konzorcium. A beruházásnak már 2020-ban el kellett volna készülnie, de a mostani ár csak a munka első ütemét tartalmazza. Az épület a felújítás után ingyen a református egyház kezelésébe kerül.

Tiborcz üzlettársának cége 5 milliárdért újíthatja fel a geszti Tisza-kastélyt

Nettó 4,9 milliárd forintos ajánlattal a győri West Hungária Bau (WHB) Építőipari Kft. és a budapesti BUILD IT Mérnökiroda Kft. kettőse nyerte el a geszti Tisza-kastély rekonstrukciójára kiírt közbeszerzést az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentumok szerint.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>