language

Helyek:

Kulcsszavak:

ipari park highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Tételesen bemutatjuk, mennyi állami támogatást kaptak az autó- és akkugyárak

Átlagban elmondható, hogy az autóipari befektetések ötödét az állam állja.

A Nagy Akkubotránytérkép – összegyűjtöttük a gyárak környezetszennyezéseit, baleseteit és szabályszegéseit

Rosszullétek, tűz, robbanás, habzó csatornák, halálos kimenetelű munkahelyi balesetek – az elmúlt másfél évben több alkalommal hallhattunk hasonló híreket az épülő és a már működő akkugyárakról. A beruházások bírálói és az érintett helyiek ezekre is hivatkozva tiltakoznak folyamatosan a beruházások ellen, a kormánypárti politikusok viszont azzal érvelnek, a gyárak a legszigorúbb előírások szerint működnek. Hogy lehetne megelőzni a baleseteket és a súlyos megbetegedéseket? Összefoglalónkban ezen kérdések megválaszolása mellett térképen mutatjuk meg, hol történtek (nyilvánosságra került) balesetek, illetve azt is, hol vannak már, és hol lehetnek még akkugyárak az országban.

A kormány elintézi az akkugyárak kritikusait, Mészárosék pedig már kaszálnak is

Erővel és pénzzel intézi el a kormány, hogy az akkumulátorgyár-építések hasznából a lakájmédiát és lakájvállalkozásokat hozza helyzetbe.

Akkumulátorgyártás: az iparág, amelynek az útjából eltakarítják a törvényeket

A gödi Samsung-gyárat az elmúlt években számtalanszor megbüntették, amiért nem tartotta be a tűzvédelmi, iparbiztonsági, munkavédelmi és építési szabályokat. A bírságok többnyire 2-3 milliósak, miközben az állam több tízmilliárddal támogatja a céget.

Magyarország szó szerint hatalmas árat fizet azért, hogy a multik akkunagyhatalommá tegyék

Rekordokat döntenek Magyarországon a külföldi beruházások – a kormány rekord sok munkahelyteremtő támogatást oszt ki ezekre, 2021-ben összesen 250 milliárd forintot. Újabban a beruházó multiknak már munkahelyet sem kell teremteniük a pénzért cserébe.

A gödi különleges övezet az Ab szerint rendben van, de ehhez adott egy kis szépségtapaszt

A panaszt elutasították, de az Alkotmánybíróság meghagyta, hogy az Országgyűlésnek a feladatokkal arányos támogatást kell biztosítania az önkormányzatoknak. Ketten nyújtottak be különvéleményt.

Az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek, hogy a kormány elvette Gödtől az Samsung-gyár területét

Az Alkotmánybíróság pénteken elutasította a gödi önkormányzat panaszát, amit a különleges gazdasági övezetre vonatkozó szabályozás alaptörvény-ellenességének megállapítására, valamint annak megsemmisítésére tett. Ugyanakkor a testület megállapította azt is, hogy sem az országgyűlés, sem a kormány nem lehetetlenítheti el aránytalan elvonásokkal a helyi önkormányzatok működését.

Alkotmánybírósághoz fordul a gödi polgármester a kormány húzása miatt

Váratlanul érte őket a kormány áprilisi döntése. Alkotmánybírósághoz fordul Göd momentumos polgármestere, Balogh Csaba, miután a kormány még áprilisban különleges gazdasági övezetté nyilvánította a Samsung gyár területét. A Momentum szerint ezzel a kormány Göd területének 20 százalékát vette el a várostól, megakadályozva, hogy a városvezetés érvényesíthesse az emberek érdekeit a nagy kockázatú, vegyi anyagokkal dolgozó üzem megépítésével és működtetésével kapcsolatban.
Találatok: [8]  Oldalak:   1