language

Intézmények:

Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Személyek:

Gőgös Zoltán highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Vádemelési javaslat Leader-ügyben

Nyomozni kezdett a NAV Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium egy 8 évvel ezelőtti támogatási szerződése miatt Molnár Katalin ellen, és most vádemelési szakaszba ért az ügy a Magyar Idők szerint. Igazából már korábban megállapította az ügyészség a lap szerint, hogy a félmilliárdból 200 milliót jogosulatlanul használtak fel, a Kehi pedig azt, hogy az egyesület gyakran csak arra törekedett, hogy valami számlát szerezzen a költségei bizonyítására, ez vezetett most a vádemelési javaslathoz. A 200 milliót már tavaly visszafizettette velük a bíróság.

Félmilliárd forintot zárolnának Gőgös Zoltánék vagyonából

Csaknem félmilliárd forint értékben kérte a vagyoni zár elrendelését Gőgös Zoltán ügyében a Földművelésügyi Minisztérium. A tárca pótmagánvádlóként benyújtott vádindítványában különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt fordult a bírósághoz június végén.

Sákán Antallal szemben vizsgálat indul

Vizsgálatot kezdeményez Sákán Antallal, a Magyar Sertéstartók Szövetségének elnökével szemben Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, elszámoltatási kor­mány­biztos.
Találatok: [3]  Oldalak:   1