language

Kulcsszavak:

informatika highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1150]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Szó szerint az egekig nőttek a 4iG-vezér érdekeltségei

A 4iG Nyrt számára a határ tényleg csak a csillagos ég

Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt minisztert

Megalapozott gyanújuk szerint 30 millió forintot kért egy közbeszerzési eljárásban nyertes cégtől, de később még havi összegeket is szeretett volna kapni.

Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatták ki Baja Ferencet

Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferencet – derül ki a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményéből. Az MSZP volt környezetvédelmi és területfejlesztési minisztere és egykori országgyűlési képviselője nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Kaszás Zoltán: „A közölt gyanúsításban foglaltakat nem követtem el”

A 444-en közölt cikkünkben arról írunk, hogy a győri ügyészség Kaszás Zoltánt, a T-Systems Magyarország volt vezérigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével és vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja. A vádirat szerint, ha elítélik, 100.960.356 Ft összegű vagyonelkobzás és öt év letöltendő börtönbüntetés várhat rá. Kaszás Zoltán levélben reagált cikkünkre:

100 milliós nyúlással vádolja az ügyészség a T-Systems volt vezérét

A győri ügyészség Kaszás Zoltánt, a T-Systems Magyarország volt vezérigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével és vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja. Ha elítélik, 100.960.356 Ft összegű vagyonelkobzás és öt év letöltendő börtönbüntetés vár rá.

Megvan az ítélet, a több mint 10 milliárd forintos veszteség nagy részét végleg elbukta a főváros a befuccsolt e-jegy-projekten

Jogosnak és érvényesnek ítélte az elektronikus jegyrendszer megvalósítására kötött vállalkozói szerződés 2018-as azonnali hatályú felmondását a Nemzetközi Gazdasági Kamara (ICC) mellett működő választott bíróság a fővárosi e-jegy bukása miatt 2021 szeptemberében indított perben.

A NER titkolózó milliárdosai újabban nem bizalmi, hanem alapítványi vagyonkezelőknél rejtik el a pénzüket

Dúsgazdag üzletemberek tucatjai alakítottak vagyonkezelő alapítványokat az elmúlt hónapokban, akik szoros kapcsolatban állnak az Orbán-rendszerrel. A trendi alapítványi megoldás a bizalmi vagyonkezelőknél is jobban védi a magánszférát.

A legfőbb ügyész kezdeményezte Molnár Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését

Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész kezdeményezte Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését – derül ki a Legfőbb Ügyészség sajtóközleményéből.

Polt Péter indítványozta Molnár Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését

Polt Péter legfőbb ügyész a befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként – indítványozta Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Polt Péter kezdeményezte Molnár Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését

„Befolyással üzérkedés bűntette” miatt a legfőbb ügyész kezdeményezte Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését – írja közleményében az Ügyészség.
Találatok: [1150]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>