K-Monitor Adatbázis

7,4 milliárdos közvilágítás-korszerűsítésbe fogott volna Eger város önkormányzata egy furcsa konstrukció keretében, azonban a testület végül nem támogatta a döntést. A közgyűlésen több ellenérv is elhangzott, mi pedig ezek közül a közbeszerzési eljárással kapcsolatos anomáliákat vizsgáltuk meg. És azt találtuk, hogy a kiírás versenykorlátozónak tűnt, a legolcsóbb ajánlatot kizárták, két cég pedig vélhetően színlelt ajánlatot adott. Az egri tender egyúttal ráirányította a figyelmünket további 15 olyan meghívásos eljárásra, amelyekben felmerül a közbeszerzési rendszer kijátszásának gyanúja.

Hamarosan nyoma sem maradhat a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios-botrány egyik legfontosabb cégének, a Sistrade Kft.-nek. A társaság ugyanis április 1-jén a jogutód nélküli megszűnés mellett döntött. Így a cég mintegy bő két hete már egyszerűsített végelszámolás alatt van. A Sistrade Kft. - amellyel szemben az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentésében konkrét vádiratot fogalmazott meg - korábban 62 településen üzemeltette a közvilágítási rendszert, de az Elios-botrány óta ez a szám folyamatosan csökkent. Tavaly márciusban már csak Pécs, Gyula, Zalaegerszeg, Tatabánya és Csépa nevű településen világított tovább a Sistrade, amelynek tulajdonosa Hamar Endre ügyvéd. Augusztusra már csak Pécs maradt, ami hazai pálya, mert ez a cég székhelye.

Lassan elülnek a botrány hullámai a Tiborcz István cégének többmilliárdos bevételt hozó Elios-ügy körül[1], főhősünk vagyona pedig a polgári jog előírásainak is megfelelni látszó ingatlanbefektetések formájában halad a kifehéredés útján. Mielőtt végképp a feledés homálya borítaná be e sajátosan magyar eredeti tőkefelhalmozás történetét, szögezzük le: jó okunk van azt gondolni, hogy a miniszterelnök vejének vagyona az Elios Zrt. közvilágítás-korszerűsítési projektjei kapcsán a bűnszervezeti elkövetés jegyeit is magán hordozó költségvetési csalás és egyéb bűncselekmények sorozata segítségével növekedett. Az pedig, hogy ezt a nyilvánvalónak látszó bűncselekményt nem derítették fel, és az elkövetők egyikét sem vonták felelősségre, kizárólag annak köszönhető, hogy a nyomozást végző Nemzeti Nyomozó Iroda szabotálta a nyomozást, az eljárást irányító és felügyelő Pest Megyei Főügyészség pedig asszisztált ehhez, ami nehezen minősíthető másnak, mint hivatali visszaélésnek és bűnpártolásnak. Az alábbi hosszú cikkben ezt a három állítást fogom igazolni.[2]

Öt év börtön – ennyit kockáztat, aki összebeszéléssel megbundáz egy közbeszerzést. Ha bűnszervezetben teszi, akkor még ennél is többet. Mi kevés híján száz olyan közbeszerzés adatait néztük át, ami az Elios Zrt. győzelmével végződött, és jónéhány olyan céget találtunk ezekben, amelyek konzorciumi partnerként, versenytársként és alvállalkozóként is megjelentek az Elios által megnyert tendereken. Az Eliossal együtt menetelő vállalkozások között az ágazat nagy múltú szereplői éppúgy felbukkannak, mint NER-barát kurzuslovagok. Nem állítjuk, hogy az összes érintett cég részt vett a közbeszerzések körüli visszaélésekben: azt elvileg a nyomozó hatóságok feladata lenne kideríteni, hogy ki vett részt tudatosan a közpénzszivattyúban.

Az Elios pályázataiban az a legmeglepőbb, hogy mennyire hanyag és átlátszó módszerekkel csaltak. Összeszedtük az öt legátlátszóbb trükköt, ami igazán szemet szúrhatott volna valakinek idehaza is. A hévízi esetben például a másik két pályázó ajánlata mind a 48 költségvetési tételben pontosan ugyanannyival volt drágább az Eliosénál.