language

Lapok:

Személyek:

Gyurcsány Ferenc highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc (Pápa, 1961. június 4. – ) magyar üzletember és politikus. 2004. szeptember 29-étől 2009. április 14-éig a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, 2006-tól országgyűlési képviselő, 2007-től 2009-ig a Magyar Szocialista Párt, 2010-től pedig pártja Demokratikus Koalíció Platformjának, majd az abból vezetésével 2011-ben alakult Demokratikus Koalíció pártnak az elnöke.

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

Nézz utána!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Heil: Nem Gyurcsányék alatt tűnt el a 18 milliárd

"A 18 milliárdos kár nem akkor keletkezett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ), amikor Dobrev Klára ott dolgozott, hanem most keletkezik, amikor a politika inkább szándékosan beáldozza a 18 milliárd forintot, ahelyett hogy vitatná az uniós felvetéseket" – mondta az NFÜ akkori elnökhelyettese, Heil Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rónai Egonnak.

Altus-ügy: a Fidelitas is beszólt az Európai Bizottságnak

A Fidelitas azt várja az Európai Bizottságtól, hogy bontsa fel a szerződését a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök tulajdonát képező Altus Zrt.-vel, és fizettesse vissza a céggel az eddig felhasznált összeget - mondta Böröcz László elnök vasárnapi fővárosi sajtótájékoztatóján.

A Fidesz a parlamentben is vitázna az Altus-ügyről

Az Országgyűlésnek is le kell folytatnia a vitát az Altus Zrt. európai uniós megbízásával kapcsolatban, a Fidesz be is nyújtotta a határozati javaslatát az ügyben - mondta a kormánypárti frakció szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen Gyurcsány Ferenc DK-elnök cégének megbízását egy korábbi bolgár esettel hasonlította össze.

Felfüggesztenék a DK támogatását, indítványt nyújtottak be

A bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről szóló határozati javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé kedden három fideszes képviselő, akik előterjesztésükkel megvizsgáltatnák a kormánnyal, hogy felfüggeszthető-e a Demokratikus Koalíció (DK) állami támogatása.

Altus-ügy: Kormányzati vizsgálatot kér a Fidesz

Kormányzati vizsgálatot kér a Fidesz az Altus Zrt. uniós megbízása ügyében: a kormánypárt egyebek mellett az összeférhetetlenségi előírások esetleges változtatásának, valamint az Altus és az Európai Bizottság között kötendő szerződés jogszerűségének áttekintését javasolja a kabinetnek.

Fidesz: megdöbbentő, hogy Simon Gábor megúszhatja

A Fidesz szerint jogos társadalmi igény, hogy ha Simon Gábornak, az MSZP volt elnökhelyettesének eltitkolt százmilliói bűncselekményből származnak, akkor a bűncselekmény elkövetőjét büntessék meg.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>