language

Kulcsszavak:

bíróság highlight_off

Intézmények:

Hajdú-Bét Rt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Adónyomozók újranyitották, de az ügyészség furcsán megszüntette a Hajdú-Bét-ügyet, Bajnai is tanúskodott

Bennfentes információk alapján tavaly újranyitották a Hajdú-Bét Zrt. csődtörténetének nyomozati aktáit: alaposnak látszott a gyanú, hogy tizenkét évvel ezelőtt vagyonkimentés történt a cégből. A pénzügyőrök az egykori wallisos cégvezetők közül a privatizációs Fidesz-ikont, Gansperger Gyulát hallgatták ki gyanúsítottként, Nagy György, nemzeti gázbizniszfelelősnek gyanúsítotti idézést küldtek, Bajnai Gordon volt miniszterelnök pedig csak tanúskodott.

A Hajdú-Bét-ügy újra száguld

Együttes ügyészi és NAV-nyomozás indult Varga Miklós, a Bács-Kiskun megyei cégbíróság volt vezetője ellen, aki ellen korábban sokáig nyomoztak korrupció gyanújával. Szintén újraindult a nyomozás csődbűntett gyanújával ismeretlen tettes ellen a Hajdú-Bét 2004-es bedőlése ügyében. A két ügy valószínűleg összefügg.

Egy bíró és a felszámolók

A Központi Nyomozó Főügyészség megszüntette azt a több mint öt éve tartó nyomozást, amely a Bács-Kiskun Megyei Cégbíróság volt vezetője, Varga Miklós, valamint a vele rendszeres és közvetlen kapcsolatot tartó felszámoló cégek vezetői, illetve ügyvédek ellen zajlott. Történt mindez azok után, hogy az ügyben már elkészült a vádirat tervezete is.

Szeplős fogantatás

Alig lett miniszterelnök Bajnai Gordon, máris feljelentették. Az ok természetesen a Hajdú-Bét Rt. felszámolásának körülményei, amelyek zömében felszínes és egyoldalú információkon alapszanak.
Találatok: [5]  Oldalak:   1