language

Intézmények:

Hajdú-Bét Rt. highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Feljelentették a Hajdú-Bét-nyomozást megszüntető ügyészséget

Feljelentették a Kecskeméti Járási Ügyészséget, amiért az bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Hajdú-Bét ügyében. A cég ellen 2014-ben éppen ez az ügyészség utasította a nyomozás folytatására a NAV Bűnügyi Igazgatóságát. A nyomozók büntetőjogilag értékelhető nyomra bukkantak – ekkor azonban az ügyészség átvette tőlük a nyomozást, és megszüntette azt.

A Hajdú-Bét-ügy újra száguld

Együttes ügyészi és NAV-nyomozás indult Varga Miklós, a Bács-Kiskun megyei cégbíróság volt vezetője ellen, aki ellen korábban sokáig nyomoztak korrupció gyanújával. Szintén újraindult a nyomozás csődbűntett gyanújával ismeretlen tettes ellen a Hajdú-Bét 2004-es bedőlése ügyében. A két ügy valószínűleg összefügg.

Budai vagyonkimentéssel vádolja Bajnait

Felvetik a csődbüntett gyanúját azok a vagyonkimentési manőverek, amelyeket a Hajdú-Bét wallisos tulajdonosi köre hajtott végre 2003-2004-ben - állítja Budai Gyula. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint mások mellett Bajnai Gordon exkormányfő is felelős a történtekért.
Találatok: [5]  Oldalak:   1