language

Helyek:

Hajdú-Bihar megye highlight_off
Hajdúsámson highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Hamis hozzájárulás, okirat-hamisítás miatti feljelentés – lázongás Simonka körzetében

Lázadás jelei látszanak Dél-Békésben, amelynek még mindig az a Simonka György (Fidesz-KDNP) az országgyűlési képviselője és a kormánypárt választókerületi elnöke, akit bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekmények vádjával került a Fővárosi Törvényszék büntetőtanácsa elé.

Százmilliós kamuprojektekre bukkant a kormány Simonka birodalmában

Szolgáltatások, workshopok, állásbörzék és képzések lesznek a mezőkovácsházi központban, a projekt 199 millió forint uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósul majd meg – adta büszkén hírül egy 2018-as közlemény, milyen nagy segítséget jelent a Dél-békési Jövőkép Nonprofit Kft. vezetésével megvalósuló pályázat a munkanélküliségtől sújtott térségben.

Felfüggesztett börtön a fideszes kampánymutyiért

Hajdúsámson volt fideszes alpolgármestere a vád szerint kampánycélra visszakért egy-egymillió forintot azoknak a magánlakásoknak az árából, amelyekért az önkormányzat fizetett volna. Az üzlet meghiúsult, de a volt politikus jogerősen felfüggesztett börtönt kapott.

Szerdán ítélet a vesztegetéssel vádolt Fidesz-elnök perében

- Ha tudtak is róla a fideszes frakciótagok, hogy kampánycélokra vissza kellett volna adni pénzt a vételárból, az ügylet a „főkolomposok”, azaz a meghatározó Fidesz-vezetők hatáskörébe tartozott - ezt vallotta egy volt hajdúsámsoni képviselő ma a bíróságon.

Két trafikot nyert a debreceni alpolgármester testvére

A cívisváros gazdasági ügyekért felelős fideszes alpolgármestere éppen "politikai tanulmányúton" volt, amikor a testvére trafikot nyert. Ezzel magyarázza, hogy neki semmi köze a történtekhez.

Még nem dőlt el, emelnek-e vádat a Fidesz-elnök ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség debreceni regionális osztályán lezárult a nyomozati szakasz a vesztegetéssel gyanúsított Máthé Attila volt hajdúsámsoni fideszes alpolgármester, a Fidesz jelenlegi városi elnöke ügyében.

Félmilliárd forint úszik el a lefolyón

A debreceni önkormányzat a jövő hónap végéig egy összegben mintegy 500 millió forintot fizet vissza az Európai Uniónak, mert egy brüsszeli vizsgálat szabálytalanságokat tárt föl a cívisváros vezetésével megvalósított, 22 milliárd forintos ISPA-szennyvíz beruházás kivitelezésében.

Feljelentették Láyer József országgyűlési képviselőt

Befolyással való üzérkedés alapos gyanúja miatt a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség Nyomozó Hivatalánál csütörtökön feljelentést tettek Láyer József fideszes országgyűlési képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés és a megyei területfejlesztési tanács elnöke ellen.
Találatok: [10]  Oldalak:   1