language

Helyek:

Hajdú-Bihar megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [623]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

A Waberer’snek bejött a stratégiaváltás, egy év alatt duplázott a részvény ára

A tőzsdén jegyzett, részben Tiborcz István, részben a Mol Nyrt. tulajdonában álló Waberer’s International Nyrt. tavaly rekordévet zárt. Barna Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatója a tavalyi év eredményeit ismertető sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a forgalom 711 millió eurót, az EBITDA (kamatok, adó és értékcsökkenés előtti eredményével) 96 millió eurót tett ki, a cég részvényenként 120 forintos osztalékot fizet.

Elárulta a külügy, hányszor ment helikopterrel dolgozni Szijjártó Péter

Eddig a külgazdasági és külügyminiszter öt helikopteres útjáról tudtunk, most kiderült, hogy volt még négy 2020 óta. Szijjártó Péter számításunk szerint az utóbbi években 12 millió forintot repülhetett így el.

Az Integritás Hatóság tíz hónapig vizsgálta a tarra vágott erdő helyén épült lombkoronasétányt

10 hónapon át vizsgálta az Integritás Hatóság az elhíresült nyírmártonfalvai lombkoronasétányt, amit a tarra vágott erdő helyén 60 millió forint uniós támogatásból építettek, mondta Bíró Ferenc Pál, a hatóság elnöke.

Tíz hónapon át vizsgálta a nyírmártonfalvai lombkoronasétányt az Integritás Hatóság

Tíz hónapon át vizsgálta az Integritás Hatóság a nyírmártonfalvai lomkoronasétány ügyét – mondta Biró Ferenc Pál, a hatóság elnöke a Portfolio EU Források 2024 konferenciáján. Ugyanakkor hozzátette, ez annak tükrében nem sok, hogy egy OLAF-eljárás ennél sokkal hosszabb ideig tart.

Az Integritás Hatóság nem töri magát, hogy igazán húzós korrupciós ügyekről rántsa le a leplet

Sorra jelent be vizsgálatokat a tavaly létrehozott Integritás Hatóság, ám az Európai Számvevőszék attól tart, Magyarország látszatintézkedésekkel pipálná ki a jogállamisági elvárások teljesítését.

Feljelentést tesz az Integritás Hatóság a gyanús lombkoronasétányok miatt

A testület a projekteknél a folyamat minden fő állomásán súlyos szabálytalanságokat talált, amelyekről megállapította, hogy sértik az európai uniós támogatások felhasználására vonatkozó előírásokat.

Feljelentést tesz az erdő nélküli lombkoronasétány miatt az Integritás Hatóság

Súlyos szabálytalanságokat talált a Kelet-Magyarországon épült lombkoronasétányoknál az Integritás Hatóság (IH), ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek. A gyanú szerint költségvetési csalás esete történt a projektekkel kapcsolatban – írta a hatóság közleménye.

Újabb négy rendőr letartóztatását indítványozta az ügyészség az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében

A gyanú szerint 2021 márciusától a biharkeresztesi határrendészeti kirendeltség állományába tartozó határrendészek a szolgálataik során rendszeresen követtek el korrupciós bűncselekményeket, amelyek megvalósításában civil személyek is segítségükre voltak.

Tételesen bemutatjuk, mennyi állami támogatást kaptak az autó- és akkugyárak

Átlagban elmondható, hogy az autóipari befektetések ötödét az állam állja.

Még a nevében is titkolták, hogy egy újabb akkumulátor-összeszerelőt építenek Debrecenben

kínai CATL egy olyan összeszerelő üzemet bérelne a lassan akkufővárossá váló Debrecenben, amelyet a beruházó sokáig be sem jelentett, pedig már folyamatban van az engedélyezési eljárása. Máshol gyártott cellákat szerelnének itt össze, úgy számolnak, hogy a BMW lehet a termékek egyik felvásárlója.
Találatok: [623]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>